Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

feltámasztva őt a halálból, de ugyanígy feltárta hatalma erejét a címzetteken is, feltámasztva őket még nem a „testi", de már — s ez a több! — „lelki" halálból. A görög szó, „nekrosz" jelöli a halottakat Hadészben, de jelöli az élettelen dolgokat is, mint fa, kő, tehát „apszücha", továbbá jelöli a nem igazi, nem valódi dolgokat, sőt mindazt, ami nincsen kapcsolatban „nousz"-szal. Átvitt értelemben a bibliai kanonikus és az apokrif iratokban a pogány istenek, bálványok „nekroi", vö. Zsolt 106,28. Az újszövetségi iratokban átvitt értelemben nem fordul elő, hiszen a „nousz" vagy „pszüché" nem isteni értékű, azok metafizikai dualizmusa szerint, szemben a testtel. Az újszövetség egyöntetűen hangsúlyozza, hogy az ember lelke nem isteni és a test nem egyszerűen materiális, hiszen a kettő együtt szétválaszthatatlanul annak a természetes embernek orgánuma, aki mindenestől az elbukott teremtéshez tartozik. Az apostol számára „halott" minden, ami nem tapasztalta meg Krisztusban az új teremtést, azaz nem részesült a valóságos, isteni életben, amelyet a megdicsőült Krisztus él. Pál gondolkodásmódja radikálisabb, mint a görög filozófusoké, mert szerinte a „nousz" (Róm 7.) ugyanúgy béna és erőtlen, mint a „test", továbbá a halál nem természetes, hanem az istentelen állapotnak, az Istentől elszakadt embernek és a természet világának jegye! A „paraptómata" és a „hamartiai" közti különbség megegyezően nem mutatható ki. Az első talán inkább a norma megszegése, tehát egyes negatív aktusokra vonatkozik, míg a másik már az Isten elleni lázadás állapotát fejezi ki, A természetes ember magatartását szellemi hatalmak diktálják „peripatein kata ton ajóna tou koszmu toutou". Az „ajón", mint a perzsa „zarvan" eredetileg idői fogalom, az újszövetségben a perzsáktól befolyásolt zsidó-apokaliptikus gondolkodás nyomán „világkorszak" (saeculum) értelmében, az „ajón hutosz" és az „ajón mellón" kettősségben. Az jelentene problémát, ha itt az „ajón" megszemélyesítve szerepelne, mint az „időnbelüli isten", azaz a sátán (lKor 4,4), s ez bele is illene az összefüggésbe, hiszen hallunk az „archón"70