Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

KÖNYÖRGÉS A MEGISMERÉS LELKÉÉRT 1,17—19a .,Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a Dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek Öt és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ö örökségének dicsősége a szentek között." Hálaadó himnusz után közbenjáró imádság. A kettő egybefolyik, de a közbenjáró imádság a 3. fejezet végéig tart. Az apostol először Lélekért könyörög, hogy ismertesse meg a megígért üdvjavakat. Nem szűnik meg ezért könyörögni olv. Ézs 62,6—7, amely szerint Pál is, mint „őrálló", úgy vigyáz a gyülekezetekre, az „Ekklészia" népére és „emlékezteti" Istent ígéreteire. Ezen nem szabad megütődni, hiszen Isten bátorít rá és amúgy is tudnunk kell, hogy az „Ekklészia" élete nem gépies folyamat, hanem mindig új és döntést igénylő történések, események sorozata. Racionálisan természetesen feloldhatatlan a közbenjáró imádság jogosultsága, de a bibliai istenfogalom személyes jellegével szorosan együttjár. Már a zsidók is tudtak arról, hogy Istennek szüksége van reánk és munkájában használni akar bennünket. Hiba volt, hogy ezt a megváltás munkájára is kiterjesztették. Nélkülözhetetlen a közbenjáró imádság, „theosz tou küriou hémón Jészu Chris^tu" csak itt fordul elő Pálnál. Valószínűen Isten fenségét akarja ezzel kiemelni, minthogy ,,ember"-ként imádja Őt a Krisztus s így Isten az ö Istene. Mindenesetre csak annyiban az „Ekklészia" Istene, amennyire a Krisztus Istene. „Ho patér tész doxész" megnevezésben az előzővel 56