Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

2. A hálaadás himnusza 1,3—14

KRISZTUS VÁLTSÁGÁBAN VALÓ RÉSZESEDÉSÜNK 1,7—12 „Őbenne van — az Ö vére által — a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is: kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel, mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az Ö akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben van, azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban." Miután az apostol Isten kegyelmes végzésének örökkévaló eredetét kiábrázolta, most rámutat arra, hogy mindez miképpen valósul meg a történelemben és világunkban. „En hó" azaz az „Ekklészia" csak Krisztusban birtokolja a megváltást, ill. „per quem" az Ő müve révén. Azonban az „en hó" a személyre is vonatkozik, nemcsak művére. Tehát az „Ekklészia" a megváltást csak a Krisztussal való közösségben birtokolja. Krisztus műve személyétől elválaszthatatlan. Krisztus egy a művével. Ez az „en Chriszto" értelme. „Eohomen" az első jelenidejű állítmány. Erős hangsúly! Tehát nemcsak „elnyertük a váltságot", hanem úgy birtokoljuk, hogy belőle élünk! Az első kincs: „hó apolütrózisz" (Kol 1,14). Jelentése: 44