Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)
1929-06-06 / 12. szám
Hegyen épített város 90 1929 junius 6 a fény és fényes a homály, ezeknek keserű az édes és édes a keserű. Mert csak egy.mértéket ismernek az életben: saját önzésüket. Minden más csak illúzió. Az önzés megszállottái kegyetlenek is tudnak lenni főleg akkor, ha a szadizmus elkövetése előtt szalválták a lelkűket egy kegyes frázissal, mindent megengednek maguknak, szeles utón járnak. Az önzés náluk cél, mely szentesíti az eszközt. Mint ahogy a lázbeteg nem tud parancsolni a lázának, hogy hagyja el őt, hanem szenved alatta, olyan rabszolga az önzés megszállottja is. Már nem tud pirulni az orcája, nem tud önmagára ráeszmélkedni, nem tud önmaga fölött kritikát gyakorolni. Aki figyelmeztetni merészelnél az önzés megszállottját az undorra, amit egyénisége ébreszt, azt halálos ellenségének tekintené, mert inkább tudna megválni a kezétől vagy a lábától, mint az énjébe már tökéletesen és szertartásosan beidegzett önzésétől, ami nélkül élete mint kártyavár hullna össze. Vannak emberek, akik egy pillanatra sem tudnak kilépni önzésük sáncai mögül. Számukra az elmúlás nem a fizikai halál, hanem az önzés megszűnése. Az önzés megszállottjai a valóságos antikrisztusok. Micsoda felséges ellentétben áll velük szemben a Jézus alakja. Sohasem bolyongott az önzés sáncai között, terra incognita volt ez számára. Sohasem önmagának és önmagáért, hanem mindig másokért és egyedül Istennek éit mint az önzetlenség megszállottja. Mikor Péter figyelmeztette őt arra, hogy a reá váró szenvedéseket kerülje ki, sátánnak nevezte Pétert és ez a szó mélyen bevilágít a Krisztus leikébe. Szenvedni kell és szenvedni akarok, ha ez az Isten akarata én hozzám, mellyel az igazság fog meg- dicsőittetni. A szenvedés egyénileg lehet rossz, de kozmikus szempontból üdvösség forrása. Jézus teljesen kilépett önmagából, amikor a szent passiót elhatározta, egyszerű nádfurulyának érezte magát az Isten szájában, akin keresztül az örökkévalóság dallamai érnek le a földre. Hamisítatlanul adta az égi melódiákat, nem tett hozzá és el sem vett belőlük. Úgy élt, mintha teste nem volna. A test szavát lélekzethez jutni nem engedte. Többször megmondta, hogy amit mond, nem az ő beszédje, hanem az Atyáé. Péter megdorgálá- sában már benne van a golgotái szenvedő egész lelke : »Távozz tőlem sátán, hántásomra vagy nékem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.« Elértünk a legvégső gyökerekig. Ézsaiás ostorozottjai, akikre jajt mond, teljesen az emberi dolgok önzéseiben élik ki magukat. Jézus világa pedig az Isten dolgainak önzetlenségében derül fel előttünk, mint felgördülő függöny a menny kapujában. Ézsaiás próféta megszállottjai a jót is rossznak mondják, a fényt is homálynak, az édest is keserűnek, ha drága maguknak vét. Krisztus a szeget, tövisét, keresztet is jónak mondja, ha általuk lehull a lepel az Isten atyai szivéről. A ke reszt üzenete : igy szerette Isten e világot .. Endreffy János. Hogy irta Luther a Kis Kátét? A Kis Káté jelentőségével Luther eleve annyira tisztában volt, hogy az a páratlan munkabírású és igazán alapos tudásu ember, aki legtöbb iratát néhány napnyi intenzív munkával vetette papírra s aki különben egy ilyen egy-két ives füzetet ugyanannyi nap alatt a kabátja ujjából ki tudott volna rázni, ezt a munkát csak évekig tartó előmunkálatok, hosszas fontolgatás egy csomó kátéprédikációsorozat tartása és a Nagy Káté összeállítása után öntötte formába. Ennyi munka után azt gondolhatná az ember, hogy csak kivonat, csak végletekig való leegyszerűsítése annak, amit prédikációiban mondott és amit a Nagy Kátéban megirt... Ha azonban bárki annyi fáradságot vesz magának, hogy ezeket a munkákat tüzetesen összehasonlítja, akkor kiderül, hogy Luther nem vette olyan könnyen a Kis Káté dolgát, mint hogy vehette volna, hanem még ennyi előmunkálat után is javított, csiszolt, módosított és tökéletesített rajta és amig ki nem adta a kezéből, azzal a tudattal dolgozott rajta, hogy ebben a müvében egy betűvel többnek vagy kevesebbnek nem szabad lennie a szükségesnél. Ennek a műnek lehetőleg tökéletesen kell kikerülnie a kezéből, mert ha egyszer a nép a kezébe kapja, többet javítania nem lehet és nem szabad rajta. A Kis Kátét Luther a nép kezébe szánta. Reformátor létére is tisztában volt az egyháznak azzal a sok százéves tapasztalatával, hogy a nép mennyire konzervatív és hogy minden felesleges újítás mennyire nyugtalanítja. A másik oldalon meg oly föltétien tisztelettel viseltetett a szent- irásnak minden betűje iránt, hogy Kátéjának azt a részét, amely a biblia szavait és az evangéliumi egyház által is vallott apostoli hitvallást foglalta magában, szóról-szóra akarta meggyökereztetni a reformáció valamennyi hívében. Saját magyarázatait ugyan nem akarta irányadóknak tekinteni, hanem szabad tetszésükre bizta az evangélium hirdetőinek, hogy más magyarázatokat sajátíttassanak el híveikkel és tanulóikkal, azonban ennek a szabadságnak a fenntartásával mégis azt ajánlotta a papoknak, hogy az egyszer tanított magyarázathoz azontúl azután állandóan ragaszkodjanak, mert a Káté szentirási és egyházi anyaga és magyarázata is csak úgy válhatik az evangélium népe vérévé, hogyha azt mindig ugyanabban a formában kapja, ismételi és adja tovább . .. Ily körülmények között egészen természetes, hogy elsősorban ő maga is minden szavára abban a tudatban helyezett súlyt, hogy amit ir és amit mond, azt az örökkévalóságnak mondja. Ez magyarázza meg azt, hogy a Kis Káté tankönyv és minimális összefoglalás létére sem valami felületes áttekintés vagy vázlatossá tett és felvizezett vezérfonal, hogy Luther benne nem ereszkedik le minden fenntartás nélkül a gyermeki értelemhez és nem törekszik arra sem, hogy mindenáron népszerű legyén. A Káté igazi rendeltetése az lévén, hogy a keresztyén család aprajának-nagyjának folyton a szeme előtt legyen és hogy a tanításai
