Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1929-10-24 / 17. szám

Hegyen épített város

w

134

1929 október 24

tőle, annál inkább keressük. Minél valószínűtlenebb az, hogy nekünk szólnának, annál inkább szivünkre vesszük szavait. A középkor egyháza eltávolodhatott tőle, a reformációé csak Pál apostolig juthatott el, mi azonban vele magával akarunk szemben állni és úgy viaskodunk, hogy megáldjon bennünket. És ha a hegyi beszéd szavait halljuk, minden szó jobban a szivünkbe nyilallik, mint azokéba, akik a hegyen hallották s akikről Jézus maga mondotta, hogy a világ gondjai elfojtották bennük az ige magvát .. .

Ti vagytok a földnek savai, e világ világossága, a hegyen épített város !

Vegyük magunkra s kérdjük meg magunktól : igaz-e ez? Eljutottunk-e csakugyan erre a magaslatra? Büszkék lehetünk-e arra, hogy milyen sokra vittük?

Ezerkilencszáz esztendő története azt tanítja, hogy Krisztus hívei erre törekedtek, de egyúttal azt is bizonyítja, hogy ettől az eszménytől soha sem voltak távolabb, mint ma. A középkori egyház közelebb volt hozzá. Európa népeit egymásután az egyház kapcsolta bele az ős földközi tengeri kultúrába s az egyház hatotta át legjobban uj eszméivel. Ennek a páratlan kulturmunkának a görög és a római egyház ma is élő emléke. És mikor az újkor jött: a reformáció korában a mi hitünk hősei csakugyan e világ világosságai voltak. Tanaik úgy terjedtek és úgy lángra gyújtották a sziveket, mintha Isten angyalai szálltak volna velük országról-országra. Ha Wittenberg, Zürich vagy Genf a világ legmagasabb hegyén épültek volna, akkor sem látszottak volna olyan messzire, mint amennyire a reformáció vitte hírüket és nem látták volna oly sokan őket, mint amennyi hive a reformációnak kereste bennük az uj igazságot.

így áll-e azonban ma is a dolog? ! ... Áthatják-e gondolataink ma is a világot és eszméink úgy világitanak-e, mint valaha régen? ! . . .

A felelet sajnos, nem lehet kétséges. A kereszténység egy formája sem dicsekedhetik azzal, hogy a huszadik század sava és világossága volna. Hogy az ortodox kereszténység nem az: azt természetesnek tartjuk. A mi hitünk és az evangélikus egyház szempontjából azonban ez a vallomás nem olyan magától értetődő. A mi hitünk a megmerevedett ortodox egyházak feje felett Pál apostol és Krisztus evangéliumára nyúlt vissza. A mi egyházunk kiásta az eltemetett krisztusi eszményeket és újra ezeket tette vezérelveivé. A mi vallásunk másfélévezred távolából is Jézus igazi evangéliumába kapcsolódott bele s azt tűzte ki legfőbb életcéljául, hogy Krisztus igazát, Krisztus jóságát, Krisztus szeretetét, Krisztus önfeláldozását, az ősegyház testvériségét és egyszerűségét tegye a társadalmi élet fundamentumává. Hivő lelkek éljenek ennek a levegőjében és árasszák magukból azt a szellemet! Reformátoraink négyszáz évvel ezelőtt ezekkel az eszményekkel magukra vonták a világ figyelmét s két évszázadon át ezek a gondolatok voltak vezércsillagai a föld legműveltebb nemzeteinek. A reformáció epigonjai, nagy elődök kisebb utódai azonban nem bírták az iramot. Kezük elzsibbadt a fáklyatartásban, szemük belekáprázott abba a fénybe, ami Krisztus evangéliumából, Luther hősiességéből kiáramlott. Luther reformátor, theológiai tudós és pap volt, de amellett foglalkozott az iskoláztatás, a szegényügy, a városi és a nemzeti politika valamennyi nagy kérdésével. A XVIII—XIX. század vallási eszménye a szűklátókörű kegyeskedés, a kicsinyes egyháziaskodás lett s ezzel a vallás lemondott arról, hogy a föld sava és a világ világossága maradjon. A lét és nemlét nagy kérdéseiben a bölcsészet vette át tőle az irányítást, a reformátorok és az egyházi férfiak nevét Descartes, Hobbes, Hume, Leibnitz, Kant, Fichte és mások nevei homályositják el, a természet csodálatos könyvéből mások többet és igazabbat olvasnak ki, mint amit a teológusok tudnak, a föld erőit elméleti és gyakorlati tudósok nyergelik meg és hajtják igájukba. Hiába prédikálja az. egyház Krisztus nagy csodáit, a legtöbb betegen mégsem a hit segít, hanem az orvostudomány és noha a kötelesség elsősorban Krisztus követőit terheli, mégis mások törlik le a nyomorúság legtöbb könnyét, mások adják ki az uj jelszót arra, hogy a társadalmi bajokon, a szegénységen, a szolgaságon és az elnyomott- ságon is segíteni kell ! ...

A kicsiben való hűség elfordította az egyház figyelmét az élet nagy kérdéseitől. A hivatásos vallásoskodás és a vallás elbürokratizálása következtében az evangélium leszorult arról a helyről, ahonnan legmesszebbre világithatott volna. Mindenki tudta ezt, de senki sem tudott segíteni rajta. És aki segíteni akart, nem találta meg a helyes módot. Mert az evangélium sem erőszakkal, sem ravaszkodással vagy taktikázással nem hódíthatja vissza elvesztett pozícióit. Azok az egyház- politikai kísérletek^ amelyek ezen a síkon fekszenek, amelyek az egyházak összefogását a protestáns együttműködést (Unió), a lutheránus egységet vagy a katholicizmussal közös plattformra való helyezkedést hangsúlyozzák, már kiindulópontjukban is helytelenek. Egy ilyen szövetség ideig-óráig hatalmi tényezőként hathat, azonban szembehelyezkedik az evangélium lényegével. Mert az evangélium nem hatalom és nem erőszak, az evangélium nem tömegnehézkedés és nem történeti tradíció, hanem valami egészen más. Mi? Ennek éppen ellenkezője. »Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, én pedig azt mondom néktek !...« »A világ hatalmasai uralkodnak, aki azonban közietek első akar lenni, az legyen a legkisebbek szolgája», »Ne gyüjtsetek kincset!« »Ne szorgalmatoskodjatok a földi dolgokról !« »Ne ítéljetek !« »A ti beszédetekben az igen igen, a nem nem legyen !« »Keressétek mindenek előtt Isten országát!» »Szeressétek egymást!« Prózába átültetve : az evangélium igazságkeresés. Az evangélium becsület. Az evangélium jóság. Az evangélium testvéri érzés. Az evangélium Isten országa a földön.

Hol az az egyház, amely mindezt elmondhatja magáról? Melyik az a felekezeti vagy vallási szövetség, amely ezekhez az eszményekhez felér? ! Van-e olyan vallás, amely ezeket az eszmé