Hegyen épített város, 1929 (6. évfolyam, 1-21. szám)

1929-06-20 / 13. szám

Hegyen épített város

102

1929 junius 20

i

Ji>

I

i,

Anyák napján*

Irta és május 30-án felolvasta: Bart holy Edit VII. o. leánygimn. tan.

Úgy szeretnék most beszélni, hogy szavaimban megelevenedve ragyogjon az a nagy szeretet, mely a szivemet betölti. Hiszen a legszebb ünnepre gyűltünk össze: az édesanyák ünnepére. Egy oltárra hordjuk most mindnyájan hálás szeretetünk virágait, melyen ott ragyog a legnagyobb szeretet, az édesanya képe. Álljunk hát meg áldozatos szívvel ez oltár előtt és gyermeki szeretetünk minden vágyódásával igyekezzünk megkeresni e csodaszép oltárkép ragyogásának minden sugarát. Érezzük át mindazt a szépet és felemelőt, amit e szó magában rejt: »édesanyám«.

A naptárban lapozgatva egymást érik a pirosbetűs napok, de ennek az ünnepnek, az anyák napjának úgy látszik még időre van szüksége, hogy méltó helyét elfoglalhassa. Addig is azonban igyekezzünk legszebb ünnepünkké tenni az anyák napját mi, magyar leányok, mert ránknézve legfontosabb, hogy az anyákat mindenütt olyan tisztelet és megbecsülés övezze, mint amilyen egyedül méltó ehhez a gyönyörű hivatáshoz, melyre az isteni gondviselés őket e világra rendelte.

Nem munkaszünetet, nem pihenést kívánunk e napon, csak egy pár percnyi megállást, magunkba szállást. Hányszor olvastuk, hallottuk már, hogy egy nemzeti hős, vagy közéleti nagyság temetéséhez, egy meghatározott időben az egész városban, országban megkondulnak a harangok, megáll a forgalom, leteszi a pörölyt a verejtékező munkás is, hogy az elhunyt emlékének áldozzák. Néma döbbenet szállja meg ilyenkor még a legzordabb szivü embert is. Miért? Mert e percben úrrá lett némaságnak van valami fensége, magasztossága. És ha az elmenőnek ilyen tiszteletet tudunk adni, mennyivel inkább megállíthatja a mindennapi kenyérért verejtékező embereket a fájdalom és elvesztés, a gyász érzései helyett a legimádandóbb lélek, az édesanya iránti tisztelet. Egy napon, egy órában, percben a világ minden pontján elnémulna minden zaj és a világ minden harangjának zúgása mellett födetlen fővel és összekulcsolt kézzel milliók és milliók borulnának térdre az előtt az oltár előtt, melyről a legnagyobb jóság és szeretet forrása, az édesanya képe mosolyogna le rájuk.

Addig is, mig ezt a nagy ünnepet nem üljük meg, legyen annál kedvesebb ünnepünk szükebb körben az anyák napja.

Kicsoda az anya, az édesanyánk? Óh kell-e ezt magyarázni. Ő az, akinek legtöbbet köszönhetünk, a legnagyobb szeretet megtestesítője, aki semmi fáradságot, semmi áldozatot nem talál soknak gyermekéért. Ott virraszt a kis bölcső felett, boldogan lesi a kis gyermek ajkáról a leg* Dr. Schindler tanár ur kérésére szívesen közöljük e kedves dolgozatot. Vajha ez is hozzájárulna ahhoz, hogy az anyák tisztelete nálunk is gyarapodjék. Szerk.

első drága szót, majd féltő gonddal vigyáz első lépteire. S ha a kicsike elesik a nehéz úton, sírva mutatja kezecskéjét, megszűnik a fájdalom az anya édes csókjától. És hányszor van még szükségünk később is ilyen vigasztaló csókra, simoga- tásra, mikor már biztosan haladunk a megkezdett utop. Megtanultunk járni és mégis hány botlást követünk el s ilyenkor milyen biztonságot ad az az érzés, hogy édesanyánk mellettünk van, áldott keze felemel és meggyógyít minden fájdalmat. Aztán telik múlik az idő, iskolába kerül a gyermek; az édesanya minden nap aggódva engedi el és örömmel várja vissza s minden érdekli őt: »Jól tudtad a leckét kicsikém? Jól viselkedtél?« Boldogan figyeli az első ákom-bákom betűket, az első kis verseket. Lassan felnő a gyermek, az anya boldog, büszke örömmel tekint rá s köz- ’ ben sokszor szomorúság fogja el. »Istenem, hogy megnőtt« — gondolja — »nem régen még itt ült az ölemben s most már nem babusgathatom többé«. Aztán kirepül a gondosan felnevelt gyermek az életbe ; lekötik figyelmét az élet örömei, keserűségei, lefoglalja a létért való küzdelem, de akinek csak egy kis jóérzés maradt szivében, annak szent örökre édesanyja emléke és boldog, hogy ha kipihenheti magát az édesanyja vállain.

Az önfeláldozó anyai szeretet olyan nagy hálára kötelez bennünket, melynek lerovására szinte kevés egy élet. Ezért nem szabad elmulasztanunk egyetlen pillanatot sem, melyben hálánk virágaiból koszorút fonhatunk édesanyánk áldott feje köré.

Óh mennyi öröme, de mennyi bánata is lehet az édesanyáknak ! Ki tudná leírni az anya fájdalmát, mikor gyermeke betegágya fölé hajolva hallgatja a drága beteg ziháló lélegzetét és nem tud rajta segíteni. Mikor bele kell törődnie abba, hogy egy kacagó gyermekkel kevesebb lesz a földön. S hány anya van, aki kénytelen látni, hogyan hervasztja le a mosolyt gyermeke ajkáról az élet, nem tud neki gondtalan gyermekkort biztosítani és még a betevő falatot is szűkre kell szabni. Ezért szükséges, hogy az egész társadalmat szeretet hassa át és minden nő gondoskodása terjedjen családja körén kívül is, hogy minél kevesebb legyen a súlyos gondokkal küzdő anya és a sápadtarcu, szomorú gyermek.

Súlyos felelősség van az édesanyák vállain. Zajtalanul, csendben dolgoznak, de az ő munkájuktól függ egy egész nemzedék szelleme. Az életbe lépő küzdőknek az édesanyák oltanak be minden jó érzést. Ezért fontos most, hogy minden édesanya törhetetlen, erős magyar érzést neveljen gyermeke szivébe, hogy egy egész generációt olyan nagy eszme és olyan erős akarat hasson át, mely előtt majd megdőlnek Trianon gyászos határai.

Isten áldd és segítsd meg az édesanyákat!

Svájcban több mint 80 intézet van, meiy betegápoló személyzetet nevel és több mint 8000 személy, többnyire nő, foglalkozik betegápolással. Körülbelül 5000 tartozik valami vallási társulatba és mintegy 3000 független. A 6 protestáns diakonissza háznak 2278 tagja van, az apácák közül 1303 nővér működik a betegápolás terén. A protestáns jellegű »Source« nevű intézménynek több mint 1000 ápolója van részben a külföldön is szolgálatban.