Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-04-29 / 11. szám
1928 áprilisa 29 85 Hegyen épített város — Csak jelezni akartuk — mondja az igazgató — hogy az én óhajom tulajdonképpen a vezérigazgatóm kívánsága. Közben nyílik újra az ajtó és harmadik úr is lép a szobába. A két bőrkabátos úgy látja, hogy itt a cselekvés perce. Mindkettő felpattan és feltartóztatja. Néhány szót váltanak, amiből Fejes egyetlen szót se hallhat és — mialatt megnyugtatja az igazgatót, hogy kívánságának teljesítését már megkísérelte és újból megpróbálkozik — a harmadik úr cl is hagyja a szobát. Vendégei is távoznak és vissza akar ülni íróasztalához. De ez már nem megy simán. A két bőrkabátóriás felfúvódik és elébe lép. Az egyik az u jjával feléje bök és öblös, fenyegető hangon megszólal : — Mondja csak, elvtárs, mit keresett ez a két előkelő úr itt magánál?... Mi, a technika korszakában élő emberek, akiket mindennapi útunk és cselekedeteink egyik veszélyből a másikba visznek, az isteni gondviselést annyira megszoktuk, hogy észre se vesszük. Jól mondotta Athénben Pál apostol az apostolok cselekedetéről irt könyv (XVII. 24—28.) feljegyzése szerint, hogy »A menny és föld Ura kézzel csinált templomban nem lakik, nem is szorul emberkéz szolgálatára, hiszen ö ad mindenkinek életet, leheletet és mindent, mert mi őbenne élünk, mozgunk és vagyunk«.. — Gondoskodását megszoktuk. Életünk különös nehéz perce van mögöttünk, .amikor e gondviselést az élet forgatagában felismerjük ... — Amit a harmadik úr közben maguknál keresett. — Mondja Fejes kissé clcsodálkozó, de gondviselésadta biztos nyugalommal és a meglepődött gladiátorok között habozás nélkül íróasztalához megy, leül és ír. — Vagy úgy. — Legyint kezével a rémidők teljhatalmú vizsgálóbirája és állig fegyverkezett társával együtt helyére visszatelepedik. A néma harc folyik tovább. A reámeredő négy villámló szem állati kajánsággal, mint két-két nyílvessző, kapaszkodik Fejes arcába. »Az emberektől való félelem tört vet«. Ismételgeti gondolataiban a Példabeszédek (29, 25) tanítását. Nyugalma nem hagyja el. Ir. Nem méri az időt. Tolla megállás nélkül, lázasan ontja a betűket. Már nem fontos, hogy mit ir. Lelki tusájából régen odalopódznak gondolatai a papírosára. Eleinte egyes szavak, később mondatok, végül már más se kerül a tolla hegyére. A hivatalos iratból siralomházi napló nő ki... Ha ez poroszlóinak kezébe kerül, akkor úgyis minden mindegy. De a terrorista úgy érzi, hogy csatát vesztett. Az a fáradhatatlan toll valahogy legyőzte. Nim- busát helyre akarja állítani. Társának félhangon néhány terror-hőstettét elmondja, hivatalokban és villamoson elfogott urakról, azután hirtelen elhatározással felkelnek akarosszékböl és kimennek. Fejes lesi, visszajönnek-e ... Nem veszi észre, hogy az izgalom hatalmába kerítette. Tolla akadozik, végül is ott törik el a papiroson. Akkor látja, hogy utolsó sorai kuszáltak. Lába is reszket... Mégis úgy határozott, hogy a bányák érdekében este — ha még megéri — harmadszor is kísérletet tesz. Megígérte, tehát meg kell tenni. Nehéz szívvel készült az estére. Porkolábjai nem jöttek vissza. A folyosón maradtak. Amikor haza indult, teleírt papirosait zsebre dugta. De újabb aggodalma támadt. Hátha utána mennek. Minden utcasarkon úgy fordult be, hogy egy-egy pillantást hátra vethessen. Nem követték. Papirosait otthon elégette. Ki tudhatta, hogyan végződik az esti konferencia? Este könnyű dolga volt. Az értekezleten váratlanul a bányák régi, higgadt munkásvezére is résztvett. ő kívánta, hogy az igazgatót osztályfőnökké tegyék. Fejes mindössze helyeselt. Az ifjú népbiztos meghátrált a régi munkásvezér előtt... Fejes nehéz feladatai nem fogytak ki. Mostanában volt az évfordulója, hogy egyik ebédje után lakásán tisztes ősz úr jelentkezett. — Holtán Sándor államtitkár apósa vagyok. — Mivel szolgálhatok? — Vömet és apját két nap előtt éjjel elvitték. Kérlek, tudd meg, mi történt velük, hol vannak. — Kedves bátyám, hol tudakozódjam? — Úgy tudom, hogy egyik »népbiztosod* Korvin fivére. Tőle megtudhatnád. — Még ma megkísérlem. Fejes be is ment a »népbiztoshoz«. — Hollán Sándor apósa volt nálam. Keresi a vejét. Megígértem, hogy megkérdezem öntől, hogy hol van. — Nem tudom — felelt idegesen, két kezét hirtelen széttárva a kérdezett. — A fivére bizonnyal tud róla. Kérem, kérdezze meg öt. Az öreg úr holnap délben válaszért jön hozzám. — Fivéremmel ma este még találkozom. Megkérdezem. Másnap délben Fejes nem tudott megnyugtató szó lesújtott látogatójának : — A »népbiztos« beszélt a fivérével." A Hol- lánok sorsáról semmit se tudnak. Leírtam a család kétségbeesését, kértem, hogy, ha meghaltak, mondja meg, de állhatatosan kitartott annál, hogy nem tudnak semmit. Az öregúr fájdalommal kulcsolja össze kezeit. Elmegy. Tépelődése azonban Fejest is hatalmába keríti. Még akkor nem tud Stenczer Lipót és Nikolényi Dezső szomorú sorsáról, akiket taián aznap végeztek ki, amikor Hollán apósa először járt nála, de már suttognak a városban rémségekről. Mint a futótűz terjed el, hogy megkezdődtek az atrocitások. Bizonyosat senki se tud, de senki se kételkedik, amikor az első hírt kapja. Az októberi forradalom is meghozta rémségeit, pedig nem az orosz szovjet volt a tanítómestere. Fejes elmerül a lelki tusában : Ha annak idején elfogadja a Galileisták ajánlatát és megkísérli a kormányalakítást, talán minden bajt elháríthatott volna. Hiszen nem i$ kellett, hogy a hatalmat magához ragadja. Elég, ha a folyamatot megindítja, a kormányzásra van az országban sok hivatott ember, aki hazájának szí* vesen rendelkezésére áll. Ő azonnal félreállhatott
