Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-29 / 4. szám
1928 január 39. 27 Hegyen épített város Az Ige termőtalaja, hatása Ebből aztán két dolog következik : Az egyik az, hogy az Istenige csak abban a lélekben válhatik lelki testté, aine yik már a műveltség bizonyos fokára emelkedett. Az állati sorban leledző vadembert az Ige nem ihletheti meg, legalább nem egyszerre. Ezért kellett Istennek sok tzben és sokféleképpen megnyilatkoznia. Másként az ősembernek, másként a zsidónak, másként a müveit görögnek, rómainak. Pedig maga (Ján. ev. I. 9—14.) »az igazi világosság« (Ige) megvolt már öröktől fogva, csakhogy a világ nem ismerte meg azt. övéi közzé jött, de övéi nem fogadták be öt. Azokat ellenben, akik befogadták, Isten az ő fiának hatalmával ruházta fel, nem mint szív, nem is mint testi kívánság avagy férfiakarat, hanem mint Isten szülötteit, így lett az Ige testté bennünk — lelkűnkben — telve kegyelemmel s igazsággal. A másik következmény meg az, hogy Isten mindig csak az embernek, de minden egyes embernek kíilön-külön nyilatkozott meg, nem pedig tán egy egész népnek, nemzetnek vagy éppen az egész emberiségnek. Mindig csak az egyes embernek. Innen van a sok vértanú. Mert a vértanú, míg él, az eszme látható teste, ha meghalt, az eszme láthatatlan lelke. Ilyen volt elsősorban a bűntörlő Krisztus, ki mint Jézus képviselte az eszmét a földön. Mikor meghalt, Krisztussá, a keresztyén erkölcseszmék örökké cselekvő leikévé lett. E halállal pecsételte meg Krisztus az Isten és ember közti szellemszövetséget, a vallást. Értsük meg : az eszme mindig csak az emberé magáé, — az enyim, a tied, sokunké, mindnyájunké, mindenkié, akit csak az Ige megihletett. Hasonlók lehetnek milliószámra, tán egyformák, egyenlők is, de azért mindenik kíilön-külön kapcsolatban marad az Istennel, az ö Istenével. A búzaszem is, bár csalódásig hasonlít egyik a másikhoz, mégis mindegyik különbözik a másiktól. De ha egy rakáson vannak, mégis csak búzagarmada lesz belőlük. Így van a keresztyén vallással is. A vallás ugyan kinek-kinek a saját magánügye Istennel, de a sok hasonlóból, egyformából elvégre mégis csak közös ügy lesz, az egyház. De azért nem az [egyház van megihletve, hanem kíilön-külön minden hívő, nem az emberiség, hanem az ember. Az apostol ezt az érzést (pneuma) ihletnek mondja. Ez kísér minket némán életutainkon. A tudósok Istenérzetnek mondják, Krisztus Urunk meg úgy mondja, hogy az »atya és én egy vagyunk«. Ha ez az érzet most már túlárad keblemben, szólásra nyílik meg ajkam s imádkozom. Imává lett a kimondott ihlet és keresi azt, kitől ered, az Istent. Ez az ember válasza Isten kimondott szavára, az Igére. Egy akol, egy pásztor De ha már most az én imádságom és minden ember imádsága csakis a velünk lelki frigyben álló egyetlen Istenhez juthat és mindig csakis a Krisztuson át juthat oda, lehet-e más Isten, mint az Isten és lehet-e más vallás, mint a keresztyén vallás? Isten minden teremtett embernek Istene. Istene Ábrahámnak, Mózesnek, Mahomednek is. Köztük és Isten között is csak egy az út, a vallás útja. De ha a próféták mégsem jutottak egyenest az egyetlen Istenhez, akkor a próféták még nem fejezték be útjukat. Mózes pl. (Ján. ev. I. 17.) még csak törvényt kézbesített Istentől, nem úgy, mint Krisztus, ki a kegyelem és az igazság szerzője volt. A próféták csak az ő istenükig jutottak, nem az egyetlen Istenig. Azért a vallás útja ezektől az istenektől is végezetül mégis csak megint az egyetlen Istenhez vezet, csak oda vezethet. Szóval: Isten minden prófétának is és minden próféta Istenének is istene, mert egyetlen Isten. Miután azonban az út Istentől és Istenhez csak Krisztuson át vezet, a próféták is, a pogá- nyok is, meg azok Istenei is csak a Krisztuson át juthatnak az igaz Istenhez, mindnyájunk Istenéhez. íme, az egy akol, egy pásztor. Természetes, hogy itt az idő nem számit. Úgy van, mint ahogy Péter mondja (II. Pét. III. 8.): az Urnák ezer esztendő egy szempillantás és az Ur egy szempillantása nekünk ezer esztendő. Más szóval: ma vagy holnap, de az egyszer megszületett embernek, ha zsidó, ha pogány, mégis csak meg kell ihletődnie. Ennek pedig az útja a vallás, az Istennel kötött Szellemszövetség. Igazi ima De a szó: út, magában véve még nem valóság, csak fogalom. Vonal az Isten és az ember között. Valóságos úttá csak akkor válik, ha azt járják is, ha azon az Ige, mint eszme eljut az emberhez és viszont az ihlet, mint áhitat, mint kimondott szó, mint imádság, visszaszáll Istenhez. De aztán nem is járhat ezen az úton más, mint a tiszta, a szent üdvígéret (logos) és az igaz áhitat (pneuma). Ez a vallás élete, fogalma. Én vagyok az út, az élet és az igazság, — mondja Krisztus. Mi következik ebből? Az, hogy az ima csak akkor imádkozás, ha az valóban a mi megihletett bensőnkből fakad. Ne s tanítsátok, kedves szülök, gyermekeiteket csupin csak imádságra, hanem tanítsátok meg őket ámádkozni. Az ima csak az edény, az ihlet a tartialom. Ihlet nélkül az ima üres szó, az ihlet pedig hang nélkül is imádság. Nem is olyan régen ismertem egy zöld papagályt. Százéve« is volt az istenadta. Szóhiba nélkül tudta a »Miatyánk«-ot. Imádkozott? Nem. Csak elmondta az imádságot. Színészt is láttam a színpadon imádkozni. Gyönyörű volt. Imádkozott? Nem. Csak játszott. Arany János fülemüléje Nemzetünk fülemüléjének, Arany Jánosnak édes kis madara is imádkozik a közös gallyon : »Azt szemelvén ki oltárnak, Hóimét Istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel.
