Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-29 / 4. szám
Hegyen épített város 28 1908 január 29. Megköszönve a napot, A sugárt, a harmatot, A szellőt és illatot, A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szívecskéfét elteli; Szóval ami benne él S mit körében lát, szemlél«. Imádkozik valóban? A költő igen, de nem a madár. Rostand madarai Rostandnál is felhangzik a madárkák ájtatos dala *) (Chantecler, III. felv. 1.) s krisztusi eszmékről beszél: háláról, megbocsátásról, az embertestvér szeretetéről s könyörög azokért, kik őket bántják, üldözik. Akárcsak a hegyi beszédet olvasnám. Talán ez lesz az igazi imádkozás? Hallgassátok. Itt van már az este, ütött már az óra, A két poszáta is készül nyugovóra. Egyiknek fekete sapka van a fején, A másiknak barna fátyol a kebelén. Kert az egyik laka, a másiké a nád* Elmondják kettesben az estéli imát. Madarak istene! de nem mindenkié, Mert más a karvalyé, más a csízikéé, — A piciny madáré, az a mi istenünk, Csontunkba levegőt ö juttatott nekünk, Hogy könnyen repüljünk s ruhánk kiszínezte, Mikor a szép eget toliunkra festette. Köszönjük a nappalt, a forrást, hol ittunk, A sok magot is, mit csőrrel kihántottunk, És jó szemünket, mely meglát minden bogárt, A hasznost is, azt is, mely a gazdának árt. A károsnak aztán mi békét nem hagyunk, Irtjuk őket, mert mi jó kertészek vagyunk. Adtál szerszámot is hozzá, jónál jobbat, Éles csórt, olyat, mely soha el nem kophat, S ha sárga, ha barna, de soha nem gyarló, Egyszer hernyóolló, másszor éles sarló. Holnap dézsmáljuk meg a konkolyt s bogáncsot, Ne keress e harcban, Uramisten, gáncsot S bocsásd meg, ha az már egyszer természetünk, Hogy ribizkéket is kopaszakká teszünk. És most jó éjt. Legyen órizönk hatalmad S hármas szempillánkra hozzon nyugodalmat. Látod, mi az embert, bár az annak örül, Ha kövei megdobhat, dallal vesszük körül S napi kenyeréért váltig disputálunk A zsuzsokkal, kivel örök harcban állunk. *) Megvan már magyarul is — kéziratban. Nagy Orbán (Gyorok) fordította s dolgozik rajta. Egy kis töredékét olvastam. Valami szép. Részben használtam is e munkában. 5 ha tán a rossz ember, — mit gyakran megérünk, Hurokkal megfogná a mi kis testvérünk, Küld segítségünkre, Uram, a te szented, A mi jótevőnket, assisi Ferencet. De azért az embert bántódás ne érje, Mert neki, azt mondja, a madár testvére. És te, oh Szent Ferenc, szárnyunk me gáldó ja, Fecskék szószólója, pintyek gyóntató ja, Ki tudod, hogy lelked testet öltött bennünk, Könyörögj lelkűnkért, imádkozz' érettünk S áld meg a gabonát, a mezöt, a rétet, Hogy mi is megéljünk s imádhassunk téged. Amen. Rádió-ima Ha gramofonba tenném, ha rádióba mondanám, mindenik hiven tovább adná, de imádkozásnak mégse volna az imádkozás. Az imádkozógépbe is be lehetne rakni, az is elmondaná. Nem régiben hallottam egyik püspök beszédét rádión. Szép volt, lélek volt benne, szív és tudomány és művészet. Tán ihlet is volt benne, t. i. a püspökben, ha ugyan nem egyenest az is a rádiónak csinálta beszédét. Mert tudomány és művészet is járhatnak rádión. Csak az Ige, az ihlet nem jár dróton soha. Az Igének, az ihletnek csak egy útja van, a vallás. Annak pedig felső kapuja az égből nyílik a földre, a másik meg lelkűnkből vezet a mennyekbe. A rádió-ima és az ájtatos imádkozás között az a különbség, ami az emberi élet és a szellem, a szent Lélek között. A lélek buján termő talaj, megterem jót, rosszat egyaránt. Az assyr-babylon, a zsidó, az egyiptomi, de főként a görög-római műveltség az emberi lélek legszebb alkotásait termelte tudományban, művészetben, ismeretekben egyaránt. Sőt sokféle tudásunk ma is azokon alapul; a Forum Cicerói sem voltak kisebbek a mi parlamentérjeinknél, sem művészeik a mieinknél. De mindenikből hiányzott valami, a legfőbb, — a Szellem, a szent Lélek magvetése: a kegyelem, az igazság, a szeretet. Ezért nem egyebek az ő zsarnok királyaik, császárjaik, mint árnyfoltok az emberiség történelmén és erényeik is csak fényes bűnök voltak az emberiség lelkén. A rádió elérhet a bölcs lángeszéig, de ahhoz, kit a bölcs lángesze fel nem ér, a rádió sem juthat soha; oda csak egy út vezet, a szellemszövetség útja: fentről az Ige, lentről az ihlet. Hasznos-e hát a rádió valláserkölcsi szempontból? Feltétlenül. Ép úgy, mint a pap beszéde a templomban. Egyik is, másik is kelthet bennünk gondolatokat s ezek hatása alatt elmélyedhetünk, magunkba szállhatunk s termőbbé tehetjük a talajt, lelkünket. Magot azonban nem vethet abba más, mint a szent Lélek maga. Ez a mag pedig az Ige, az ihlet. Ezek nélkül csak gyom teremhet lelkűnkben és burján. A történelem a bizonyság, hogy a művelt ókor birodalmaiból ma már egy sincs meg. Mennél magasabbra tört az emberi lélek, annál nagyobb volt bukása. A pogány Róma legnagyobb
