Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-12-09 / 22. szám
Hegyen épített város 164 1928 december 9 Enyészet Sárga levelekbe ütközik a lábam. Mintha pergamenek volnának, amelyekre rég letűnt korok bölcsei írták gondolataikat. És szedegetem föl a leveleket és rendre olvasom a bölcseségeket. »Minden, mi él, szükségszerűen a halálba megy.« Gondolom Seneca Írhatta ezt erre a levélre. Micsoda keserű igazság ! Ajkamra fagy az élet szava és csodálom és irigylem azokat, akik még remélni mernek. Akik minden megmozdulásukat a jövő, mint. gondolat köré csoportosítják, amikor a jövő is a múlté. Csodálatos emberi gondatlanság, amely kacag a »memento mori«-n, amely vakmerőén bele meri kiáltani a leveleit hullató őszbe : Sose halunk meg ! Ó Egek ! A halhatatlanság érzése bennem és a halál 'ténye előttem. Akik eltávoztak, mint a lehullott levél, amely a föld porával elegyedett, nem jöttek soha vissza, hogy megmondanák nekem, van-e élet a síron túl. Az egyiptomi gúlák múmiái a halál fanyar mosolyával szájuk körül nem akarnak beszélni. Nem látok Illéseket, akik tüzes szekéren rohannának halhatatlanul fejem fölött. Sőt inkább hallom a süppedő sírok beszédét: Itt nyugszanak a gondolatok, amelyek halhatatlant akarnak, az érzések, amelyek szétfeszítették egykor a keblet, az akarások,^ amelyek az Istenhez hasonlóvá levést keresték. És hallom a lélekharang kondulását : mortuos plango, mor- tuos plango ! És olvasom a másik levélen : »Egyetek, igyatok, a halál után úgysincs élvezet«. Az öreg hédo- nista irta ezt, akinek ifjúságomban olyan jó- barátja voltam. És szinte ma is igazat adnék neki még, ha lelkem paripái csapzott iistökökkel, pókos lábakkal nem cammognának a kövezeten, ha az élet ez öröm rózsáit nem hervasztotta volna el bennem. Most már undorodom a hédonétól, mert energiafogyasztó, mert tudom, érzem magamon, hogy villámsebesen kerget az enyészet felé. Ó ifjúság ! A percek, az évek rohannak, az erkölcsi tökéletesedés bizonyos időhöz kötött, az alkotás ereje vissza nem tér és csak az alkotás képes hal- hatatlanitani. Alkossatok, amig itt az ideje, mert a fa is hullatja lombját, de csak miután gyümölcsöt hozott és termésében biztosította továbbélését. A levél is elsárgul, de csak, miután nedűjét visszaadta szülőanyjának. Szülőanyád, az emberiség visszakéri tőled az erőt, amelyet adott, mielőtt eltávoznál. Adj valamit vissza neki. És eltöprengek a harmadik levél fölött : »A te életed az időben csak röpke perc«. —Tiszavirágélet az enyém. Mit akarok hát magamban ezzel a darab örökkévalósággal, amely a csillagok fölé akar emelni? És ha az emberileg elképzelhető legnagyobbat tenném is, nincs időm arra, hogy egyetlen nagy művet is befejezzek. Avagy van e valami befejezett a földön? Vannak dolgok, amiken az emberiség évezredek óta pepecsel és a befejezéshez mégsem jutott el. Töredék itt minden, az életünk, a munkánk, az akarásunk. És egykor, az apokaliptikus idők beköszöntével még ezek a töredékek is semmivé lesznek. Elsárgult levelek, szánjatok tova, porladjatok el a porban. Nem jó veletek beszélgetni. Sötétek a gondolatok, amelyeket sugaltok, keserűek az érzések, amelyeket kiváltotok. Enyészet ! Ne kopogtass lelkem ajtaján. Mert bármily hangosan és meggyőzőn beszélsz is, én nem hiszek neked, mert van hitem, amely a sárguló levelek bölcsességénél erősebb, van hitem, amely azt mondja, hogy az én megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll, hogy átvisz engem enyészeten és halálon is abba a világba, amelyben az anyagtalan szellem éli örök ifjúságát, amelyet a költő igy látott meg : Vom edlen Geisterchor umgeben Wird sich der Neue kaum gewahr, Er ahnet kaum das frische Leben, So gleicht er schon der heiligen Schar. Sieh, wie er jeden Erdenbande Der alten Hülle sich entrafft, Und aus ätherischem Gewände Hervortritt erste Jugendkraft. Szántó Robert. Az evangélikusok helyzete Stiriában Irta: dr. Schindler Gyula A titkon hivő evangélikusok. (A kryvto-evangeliküsok.) Stájerország völgyein nehéz, sötét köd ült. A lelkiismeret szabadságának öntudatos hitre nevelő áldása nem derült a lelkekre. Gyarló emberek, hatalmaskodók békót vertek a gondolatra, a lelkiismeretre. A győztes sehonnaiak osztozkodtak a stájeri nemes- és polgármartirok vagyonán. Soha nem látott uj urak duslakodtak a régi hegyek között a széles völgyek kincseiben. Ám a hegyóriások birodalma más. A völgy nyomasztó köde felett égbeszökő fenyves bércek hókalapját vérvörösre festette az alkonyodó nap sugara. Északstájerországban az Eins folyó völgye fölött kétezer méter magasságban a szirttetőn, a Gumpenecken, délceg férfi állt. Keblére szorította az írást. Tekintete a nyugvó nap haragos képére meredt. Hitét fogadalommal erősítette. — Ha az égből tüzes vasvillák esnének, ha a bűnös völgyből ördögök serege támadna meg — nagyatyámtól és apámtól öröklött lutheri Bibliámat életem árán is megvédeném. Északstájerországban a havasi legelők régióin szórványos a település. A tanyák órányira esnek egymástól. Jellegzetes az építkezés. Kőalapon kisablakos faház. Kis torony a tetején. Kis toronyban kis harang. Ebédhez a jó háziasszony a kis haranggal hívogatja az erdőn, kaszálón vagy a legelőn foglalkozó férjét, gyermekeit. Kész az ebéd : kling, klang, kling — csendül vissza a hegyóriások merész falán. Vasárnap az Enns-völgy kis községei megnépesülnek. Három-négy órányira fekvő tanyákról is gyűl össze a nép a misére. Sokan vannak.
