Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-08 / 1. szám
2 1928. január 8. Hegyen épített város külhetsz önmagaddal, mert megérted a tetteidtől irtózókat és feltárul előtted az igazság. — Te is jöhetsz, aki az ártatlan fejeden eltörött pálca szilánkjait lelkedben pozdorjává aprítod. Szenvedésed elmúlt éveiből itt önérzetet meríthetsz. Innen végtelen a látótered. Tisztán láthatsz minden tévúton barangolót. Az innen kinyújtott segítő kezedről lepattan a gyáva vag- dalkozó fegyvere. Aki pedig melletted halad, attól ne félj. Amikor az útra felkapaszkodott, levetette a hüledező megbotránkozás és a kegyes jóindulat álarcát, szavaidat már ki nem forgatja, jó tetteidet el nem takarja, nemes buzgalmadat gazságnak nem értékeli, hogy munkaasztalod mellől elüldözhessen. Nem keresi többé az alkalmat, amikor iszapos mezét tiszta öltönyödbe törölheti, mert tudja, hogy lelkiismeretének tisztaságát így meg nem szerzi. Akaratlanul itt is megbánthatnak. De nem várják, amíg elköltözöl az élők sorából, hogy mások nagylelkűségnek magyarázzák őszinteségüket, amikor sírodnál becsületedet tapasztgatják, amelyet — ha ép volt — gyarló szerszámaikkal meg se csorbíthattak. Azt se kérik ravaszul tőled, hogy igazadat holtuk után keresd, amikor minden szavad, mely az igazságot mondja, ha- lottgyalázássá válna. Erkölcsi tartozásukat életükben sietve rójják le, hogy nyugodt lelkiismerettel dolgozhassanak. Krisztus az út, az igazság és az élet. Nekünk embereknek és minden emberi társadalomnak egyetlen boldogulása. Amikor a keresztyénség magyar zászlaja alól felhangzik a kormányzó munkára hívó vezényszava, minden magyarnak ott a helye. A keresztyénség zászlaja csak Krisztus útjára vihet, ahol minden ember csak jóindulatú embertársára akadhat, ahol mindenki támogatja a másikat a nagy cél, a nagy magyar haza felé. A j elszó ez utón: Isten segít. Hlavács Kornél. Isles*. lrla: Szabó Gábor. Keresd a szépet És ha megtaláltad, Döbbents a látó szemek elé Egy csoda képet 1 Parancsolja a festőnek a lélek. S megy. Lát tájat, embert, Lát csendes naplementét, Őrjöngő tengert. Lát hegyet, rónát, delelő gulyát, Véres mezők felett új élet kalászt, Kacagó szemet, csókos asszony szájat, Becsapott legénynél széttört furulyákat, Megy. Lát és fest, Másol és teremt És amikor már látott szépet, mindent, Meglátja a legszebbet: Az Istent! De lefesteni nem fogja soha, Ez a kép a lelke tulajdona; Ott őrizgeti a legszebb szépet: A felfedezett Istenképet. Légy titokfejtő! Mit csak rejteget , Emberész *3 a világűrben halmozott erő Fejtsd meg, hozd elő! Parancsolja a tudós agyvelő. És eggyé tesz éjt, napot a tudós Hogy felelettel ne legyen adós, Számok, bölcselmek rejtekein át Kiigazit sok régi hibát. Megfejti titkát a csillagoknak, Megtöri gőgjét felfújt - nagyoknak, Kikutatja a holnapi időt És meghódítja a levegőt. Ami előtt a tegnap még félszegen állt, Ott ma, a gyermek sem lát már csodát! Az ész, a tudás fegyvere előtt »Lehetetlenség« bástyája ledőlt. Megfejthető a földön minden! Megismerhető már itt az Isten! És amikor a tudós megismerte, Imádságossá lesz a lelke, Ügy mondja el: »Semmit sem tudok Előtted Isten! Titok! Örök titok! Én is kerestem A titkot, a szépet; Bejártam csudás, messzi szép vidéket, Tanúltam sok csűrt-csavart beszédet, így parancsolta nekem az élet! Láttam, hogy szép, hogy titok az ember, Hogy megcsókol és megmar a szája, Kit átölel ma szerelmes kezekkel, Holnap gydokkal, utálattal várja. Láttam a szépet és megszerettem, Bántott a titok, kulcsát kerestem. Miért a szépség és miért a jóság, Ha megrontja a csúfság, a gonoszság? Szentoitároknál miért gyújt tüzet, Ha elpusztít mindent a gyűlölet? A miérteknek okát kerestem Es megtaláltam, a vég ok: Isten. Ha gonosz útján pusztaság terem, Lássa az ember, hogy van kegyelem, Ha sokat rontott gőgös ember ész; Jóvá tesz mindent az Isteni kéz! Érzem, ez a kéz fogja a kezem S egy sóhajom száll: »Én jó Istenem!« „Elmúlt már az Óesztendő“ Mily jó visszaemlékezni a jelen sivárságából a múlt gyermeki boldogságra! A könyökkel tülekedő nyugtalan Budapestről a magyar Hei- delbergre — Selmecbányára. Este öt óra van. A Szitnya, a Paradicsomhegy, az Óhegy hármas ölében templomba- hivogatóan konganak az Óvár páratlanul zengő
