Hegyen épített város, 1928 (5. évfolyam, 1-23. szám)
1928-01-08 / 1. szám
1028. Jnnurtr 8. 3 Hegyen épített város harangjai. A kiilutcákból, a tanyákról és mindenfelől siető nép talpa alatt csikorog a zuzma- rás hótakaró. Mintha versenyt futnának a célhoz — a templomba. (Nekem még ma is a legszebb ez a renaissance-stílü templom.) Az oltár előtt tarka népviseletben állanak sorfalat a vidék szépei. Az ovális földszint faragott padjain szorosan ülnek a nők s az emeleten, az egykor a* egyes céhek részére épített bolthajtásos nyitott nagy fülkében, a férfiak foglalják el apáiktól örökölt s megszokott helyüket. A kóruson szemlét tart a derék kántor: „Fiúk! foglaljátok el helyeiteket. Gyuszi — szól felém — vezess jól.“ Engedelmesen sorakozunk mi „choralisták“, a templom karénekesei, a nagyhírű lvceum dédelgetett, jóhangú, szegénysorsú diákjai. A közének után s a prédikáció előtt mi, choralisták, csendesen elvonulunk a templomból. Senki meg nem ró érte, mindenki tudja, hogy ősi szokás szerint felkészülten indulunk az evangélikus családok ajtaihoz, hogy szilveszteri énekünkkel az estét hangulatosabbá tegyük. Az első choralista ez alkalommal én vagyok, zsebemben a hangadó síp, kezeml>en a persely. Még egy próba az iskolában s azután gyermekes boldogsággal indulunk házról-házra. Hatodikos „licista“ voltam s már hatodik éve szolgáltam a karéneket. Minden istentiszteleten pontosan énekeltem a templomban és hány temetésen vettem részt! Ismertek, szerettek és hívtak a családok örömünnepre is. Vasárnap istentisztelet után házról-házra jártam a kijelölt szent igéket felolvasni. Persely és Cjtestamen- tom a kezemben . . . cseng az ércpénz a perselyben s a fehérpénz a tenyeremben. A perselyt minden negyedévben felnyitotta a gondnok s abból egy negyedrész az enyém volt, háromnegyedrész az Egyház többi szegényének jutott. Nagy ünnepeken alkalmi felköszöntőben üdvözöltem a jótékony családokat. A köszöntő versek mind az egyházi énekek szerzőjétől, — a jó Al- mann Dániel nyug. tanítótól — valók. Mint legidősebb choralistának nem jutottak a jobbmódú családok vasárnaponként; karácsony estéjén és Szilveszterkor — amint mondám — a persely és a síp nekem dukált. Heten vagyunk s a Benjamin a 12 esztendős, II. osztályos licista, a Jancsi. A város felső végén, a Vöröskúti-utcában kezdjük a sort. Méteres havat tapostunk jókedvvel. A pitvar előtt ruháinkat megtisztítva a hótól, észrevétlen, csendben elrendezkedünk két sorban az ablak előtt. A szobából evőeszközpengés, gyermekhangok és felnőttek víg beszélgetése keveredik, de a hangadó-sípra és az áááá . . . hangolásra: „Csitt, itt vannak a choralisták“ — hallik a szobából. És szól az ének: Elmúlt már az ó-esztendő, Légy hát Uram dicsérendő, Hogy jó atyánkként vezettél, S a gonosztól megmentettél, óh ezután is légy velünk . . . Nyílik az ajtó s Jancsi megpillantva a jóságos arcú háziasszony kezében a süteményestálat — elrontja az éneket. Rosszul, de befejeztük. „Isten hozott, jó fiuk!“ — szól a jóságos háziasszony s leteszi a tálat az odakészített asztalra. ö tudja miért— rögtön távozik. Fél perc s a sok jó sütemény eltűnik a tálról. Jól esik, hiszen dél óta nem ettünk. Kijön a ház ura is és a perselybe dobja jó szívvel az adományt. Illő köszöntéssel távozunk. így megy ez azután családról-családra. Nyolc óra tájban, a vacsora után, az utcán csoportokban jámak-kelnek. Rokonok, jó ismerősök látogatják egymást. E csoportok meg-meg- állnak a házak ablakai előtt s víg szilveszteri éneket énekelnek. „Csak beljebb, hozott Isten, belül melegebb, gyertek, gyertek . . .“ — kiáltják a kinyílt kis- ablakon. Megesik, hogy a mi csoportunk pont az ajtó előtt találkozik a látogatókkal, ók is sorfalat állnak s a már jól ismert szilveszteri énekünket együtt énekeljük. Más helyen meg figyelmeztetnek: „Ne fáradjatok N. N. urékhoz, mert nálunk van az egész család. Ezt ők küldik.“ És dupla összeg hull a perselybe. Tizenegyet üt már az óra. Még egy evangélikus család van hátra a városban és azután ki Ribnvikre, jó félórányira a várostól, Érti bácsihoz. Ott lesz ám a jó fogadtatás! Útközben megállít egy katolikus hölgy: „Gyertek, fiúk, hozzánk is énekelni.“ Szívesen fordulunk be az udvarra. Nincs pitvaruk, hát a szobában szól az ének. Jól fogadnak s megigértetik, hogy jövőre ismét betérünk. Ribnyik felé rossz a kocsiút és hosszú. Nekivágunk hát a hómezőnek. Süppedünk, mászunk, mókázunk. A hideg nem ellenségünk. Ám egyszeriben eltűnik a Jancsi. Miska — közöttünk rangban a második — elindul utána. Jancsi lecsúszott az árokba, kapaszkodik, de restelne kiáltani. Miska kihúzza s Jancsi ázott kis csizmájában ugrik utánunk. Sebaj! Érti bácsinál majd megszárad. Érti bácsi ős evangélikus család ivadéka. Jómódú földbirtokos volt; túlságos vendégszeretete, rossz emberek csalárdsága soktól megfosztotta. Mégis gazdagnak tarthatja magát, mert az Isten sok s egytől-egyig jó és szép gyermekkel áldotta meg. Derék, jó az egész család. Minket nem nélkülözhetne Szilveszterkor. Éjfélre jár az idő s e meghitt helyen felmelegedve, megvendégelve, körülfog a család s mielőtt elköszönnénk, megismételjük énekünket: „Elmúlt már az ó-esztendő . . .“ Jancsi szülei Ribnyiken laknak. Odatartunk . . . Alszik már a család, csak az édesanyja várja kisfiát. A kis konyhában telepszünk
