Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-02-06 / 6. szám
Hegyen épített város 34. oldal. 1927. február 6. hallhatatlan eszméjét »és elvét, tegnap és ma és mindörökké ugyanazon igazságát keressük és ragadjuk meg. A mi örökségünk nem az a Luther, aki asztal mellé ül és az asztalba vésett betűkre mutatva vitázik Zwingli vei és a betű nevében visszautasítja Zwingli testvérjobbját. A mi örökségünk az a Luther, aki keresi az igazságot és mikor megtalálja, szivében az igazsággal odaáll a világ itélőbirái elé és kimondja a nagy szóit: Itt állok, másként nem tehetek! A mi örökségünk: az ő hite, szabadsága, de semmi más. — Hitet, szabadságot a népeknek, hitet, szabadságot a telkeknek, hitet, szabadságot az egész világnak. A szabad népek és lelkek aztán majd megteremtik maguknak időről-időre a maguk világát és abban be is rendezkednek majd a maguk módja szerint. A mi örökségünk, a mi kötelességünk, hogy a nerhzeti s egyéni szabadság nevében tiltakozzunk, protestáljunk minden belső és külső zsarnokság, bitorhatalom és iga ellen. A mi örökségünk, a mi jogunk a folytonos fejlődés, haladás az örök eszmék és elvek alapján: szóval reformálás joga. Egytől azonban nem szakadhatunk el soha és ez a mi Istenünk — a gszeretet. Es akkor a divinitást a humanitással egybekapcsolva fel fogjuk építeni minden körben az egész társadalomban az emberiség egyetemes közösségét, az Istennek láthatatlan szent országát. S mert erbe törekszünk, nem üzenünk harcot mi senkinek, semminek, csak a hazugságnak s gyűlöletnek. Vallási téren lelkűnknek legszentebb vágya: az Istent és embert szerető lelkeknek nem külső szervezetekben, hanem lélekben és szívben élő szent egysége: egyesülése. Ha volna még vágyam, óhajtanám, hogy az egység, egyesülés az' igazi Ige legelőször itt magyar hazánkban testesüljön meg, hogy megérjük a magyar nemzeti keresztyén egyház megszületését, a katholikus és protestáns lelkeknek egybeolvadását a Krisztusi szeretetben. Hiú álom ma még ,— de hiszem az Istent, hogy még nagyobb dolgot is megérünk egykor, hogy egykoron eltűnik a római, eltűnik a lutheri, kálvini, eltűnik minden egyes külön egyházi, felekezeti jelző, eljő a nagy nap, amikor az igazi imádók nem fogják az Istent sem Jeruzsálemben, sem Garizim hegyén imádni, hanem imádni fogják lélekben és igazságban, mert a szeretetnek közös Atyja, Isten, ilyen imádókat akar. Ez a nap lesz Buddha, Zoroaster, Mózes és Mohamed, — nem — ez a nap lesz Krisztus, az örökeszme ujrafeltámadása, a mennyek földreszállása, az < élet bevezetése e megviselt világba. S akkor Péter és Pál után beteljesül János álma: «Láttam a várost és nem láttam benne templomot, — mert az Isten temploma lett minden egyes ember. Mi Atyánk, jöjjön el ez a te országod! Amen. A nö hivatása a kis gyermekek körében. A Budai Luther-Szövetség 1927. évi január 9-én tartót kulturestéjén előadta : Dr. Kováts /. Istvánná. (Vége.) A gyermekszoba sok örömöt nyújt, de sok önfeláldozást is követel a női lélektől. Aki önmagát helyezi előtérbe és mindig csak önmagára gondol, az soha se lesz képes ez önfeláldozó munkára. Viszont, aki tud önfeláldozó lenni, az tapasztalhatja, hogy ez a fáradság a leggyümölcsözőbb befektetés, a legjobban kamatozó tőke. «Másokat boldogítani a legnagyobb boldogság», amint ezt a nagy költő is mondotta. Igazsága különösen kitűnik, amikor a gyermekek boldogságáért fáradozunk. Mennyi gondunkat elűzi egyetlen hálás gyermekmosoly, vagy a gyermeki szívből előtörő néhány kedves szó. Az önfeláldozó nő mindig szolgálatkész legyen. A fáradságot még csak mutatnia sem szabad soha. A kicsiny gyermeki lélek sohase vegye észre, hogy untat minket az ő gagyogása vagy kérde- zősködése, amelybe ő egész kis lelkét beleadja. Nem is gondolunk sokszor arTa, milyen halálos sebet ejtünk kis lelkén, ha kicsiny kéréseivel vagy kiváncsi kérdezős- ködéseivel türelmetlenül elzavarjuk. Az eddig felsorolt nevelő eszközöknél is fontosabb azonban a példaadás. Nem is sejtjük, milyen megfigyelő és milyen éles- szemű kritikus még a legkisebb gyermek is. Nem is sejtjük, hogy figyeli minden szavunkat, minden cselekedetünket, sőt mozdulatunkat is. Az már közismert, hogy a gyermek az utánzóképesség terén valósággal olyan mint egy kis majom. Mindenben utánoz minket, mert nincs hőbb vágya mint az, hogy olyan legyen, mint a nagyok. Nincs nagyobb boldogság a gyermekre nézve, mintha elhitetheti magával, hogy ő már nagy. Van idő, amikor valósággal lenézi a nálánál kisebbeket és szinte áhítattal tekint fel a nálánál nagyobbakra. Figyeljük meg: mindig csak a nagyobbakkal akarnak játszani, a nagyok közt akarnak lenni. Ezért rendkívül fontos, hogy sohase ejtsünk ki olyan szavakat a gyermekek előtt, amelyeket nem szeretnénk az ő szájukból is hallani. A gyermek szája valóságos visszhang, mindazt visszhangozza, amit a környezetében hall: jót, rosszat egyaránt. Schase tegyünk olyant a gyermekek szeme-
