Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)
1927-10-30 / 36. szám
1027. október 30. 337 oldal Hegyen épített Táros kegyelmének a Jézus Krisztusban. Azért távozott el tőlünk e kegyelem minden áldásával mind addig, mig csak meg nem tanuljuk ismét a minden bűnünktől, nyomorúságunktól — őszintén szabadulásra vágyódással, bünbánatos hittel és Krisztus iránt igaz szeretettel elmondani: „Áldott, ki jő az Urnák nevében“. Györköny. Schmidt János. Budai Luther-Szövetség választmányi ülése Október havi választmányi ülésünket dr. Masznyik Endre elhunyta következtében csak e hó 21-én tartottuk meg. Jelen voltak^ Borbély Ilonka, Borbély József, Csádcr György, Dévény Károly, Dévény Károlyné, Gaűl István, özv. Giffing Edéné, dr. Göttchc Ervin, Guoth Emil, Hlavács Kornél, Harsány Oszkár, Korcsek Zsigmond Frigyes, Malczovich László, dr. Masznyik Márton, dr. Masznyik Mártonná, özv. dr. Miklós Gyuláné, Mikus-Csák István, özv. Patz Gusztávné, Petrik Jolán, dr. Schindler Gyula, Schmeisz Ágoston, Schmeisz Ágostonná, dr. Szlávil Mátyás, dr. Szontagh Antal és Sztehló Kornél választmányi tagok. Az elnöki széket Dévény Károly alelnök foglalta el a következő szavakkal: — „Nagy a mi bánatunk, mert leesett a fejünknek koronája**, mondhatjuk Jeremiás siszülődésbe. Nem tudták ezt nélküle megcsinálni? őt egészen kihagyni a munkából? Én «ejtettem azt, hogy ennek a jubileumnak előzményei teljesen fel fogják dúlni az ő lelki nyugalmát. Szerény embernek, mint amilyen ö volt, nem való az ilyesmi. Folytonos izgatottsággal jár ez. Neki csak sejtenie lett volna szabad, hogy mi készülődik számára. A meglepetés varázsát nem lett volna szabad porba hullatniok. Úgy hiszem, ez meg is őrölte egészségét! Egy előbbeni levelében Írja, hogy engem a budai Luther-Szövetség abban a megtiszteltetésben részesített, hogy megválasztott disztagjául és hogy tetézni kívánják ezen kitüntetést még azzal a megtiszteléssel is, hogy küldöttség szándékozik személyesen átadni az erről szóló okmányt. Minthogy általa tudtam ezt meg, őt kértem föl, tudatná az illetőkkel, halasztanák el ezen szép tervüket az ősz beállta miatt. Ezt a levelemet csak egy nappal előbb adtam postára, mintahogy a szomorú hir jött, igy ezt már ő meg nem kaphatta. Fuj a« őszi szél s magával ragadta a viszontlátás lehetőségét beláthatatlan messzeségbe ... A fák hullatják hervadt leveleiket s elborítják velük azt a frissen hantolt sirt, amelybe megpihenni tért Egyházunk büszkesége hervadhatatlan érdemek gyűjtésében és egy hosszú élet nehéz küzdelmeitől fáradottan. ralmával. (5. 16.) Nem is tartom magamat méltónak arra, hogy őt, a Mestert, mint tudóst méltányoljam, akit egyházunk és közéletünk vezérei nagynak, kiválónak mondottak, elismertek. Azt azonban megállapíthatom, hogy amióta közénk jött, hogy bennünket is tanítson, bölcs tanácsaival támogasson, Szövetségünk alapját megerősítette és a jövő fejlődésének magját elültette. Szerkesztői gyűléseinken hajlott korában, gyönge szervezetével mindig közöttünk volt. Szavát bármely kérdés tárgyalásánál az igazán nagy, lelkes szerénységével és egyszerűségével hallatta. A teológia és rokon- tudományok alapos ismerői között a gyűléseken az ő vezetése alatt olyan vita keletkezett, amelyben igaz gyönyörűségünk telt. A Masz- nyik-családot jellemző memóriájával bibliánk, hitünk és történelmünk minden mozzanatát tökéletesen ismerte és előadásával valamennyiünk figyelmét lekötötte. Nagy lelkélxjl ugyan csak töredéket adott lapunkba, mégis nívóssá, emelkedetté tette. A lap olvasóinak szivét-lelkét nemesítette, gazdagította. Fáradhatatlan volt és messze túlhaladta reménységünket, melyet törékeny teste miatt hozzá fűztünk. Aki megharcolta a magyar Lutheránia nagy harcát Deb- cenben, az itt ült köztünk, mint szellemi vezérünk, kinek fegyvere az igazság volt. Bizony önmagunkat tiszteltük meg jobban, amidőn hitéletünk nagynevű művelőjét és apostolát megtiszteltük és a Budai Luther Szövetség disztag- jává választottuk. — Szomorúságunk annál nagyobb, mert élete 70-ik, irói működése 50-ik évfordulóján méltó ünneplését későbbre halasztottuk és meg nem valósíthattuk. Szelíd, jóságos lelke visszatért Teremtőjéhez, mielőtt nemes hálánkat, nagyrabecsülésünk adóját leróhattuk volna. Egyetlen vigaszunk az, hogy szelleme ezután is köztünk van, tetteinkben, a szeretet gyakorlásában s a hitélet építésében ezután is láthatatlan vezérünk marad. A választmány tagjai közül többen kifejezést adtak a nagy veszteségnek, mely Szövetségünket Masznyik Endre halálával érte. A beérkezett részvétiratok felolvasása után dr. Masznyik Márton, Szövetségünk elnöke szólalt fel a következő szavakkal: Kedves Testvérek! A meghatottság könnyeivel küzködve hallgattam a gyászoló szeretet szavait s ime, hálás köszönetül és szomorú viszonzásul, most nekem kell keresnem a szót, a gondolatot, az eszmét, mely Titeket és engemet is vigasztalhat közös bánatunkban. Mert közös a mi bánatunk, ha nem is ugyanegy. Az én fájdalmam a szívnek a fájdalma, nektek — a lelketek fáj. De én úgy tanultam, hogy ami porból lett, porrá lesz megint. Mikor éreztem a testvér felett az enyészet szárnya suhogását, tudtam s tudom ma is, hogy akit egy test és egy vér voltak, ma vagy holnap egyesülnek megint a közös anyaföld ölében s azért az én búcsúszómból
