Hegyen épített város, 1927 (4. évfolyam, 1-42. szám)

1927-02-06 / 6. szám

Szüts Gábor leik. urnák

IV. évfolyam 6. szál Budapest, 1927, február 6.

Máté V. 14.

Evangélikus egyházi és politikai hetilap. — Főszerkesztő: Dr. MASZNYIK ENDRE. Felelős szerkesztő ideiglenesen: Dr. SZELÉNYl ÖDÖN egyetemi magántanár. Társszerkesztő: Dr. MOÓR QYÓZÓ. Kiadó: Dr. SCHINDLER GYULA. Laptulajdonos: a Budai Luther Szövetség. Szer esztóség'és kiadóhivatal: Budapest, II., Ilona-ucca 12. Megjelenik minden

vasárnap. — Előfizetési dija: félévre 2 pengő.

A presbitérium jelentősége és feladata evangélikus egyházunkban.

A tisztükben hiven eljáró presbitereket kétszeres tisztesség illesse, kiváltképpen, ha az igehirdetés és tanítás dolgában fáradoznak. I. Tini. 5, 17.

Ha valamikor, épp most, mikor országszerte az elmúlt évről való számadás s a beállott év megoldandó feladatainak megvalósítására az előkészülés nagy és felelősség- teljes munkája van folyamatban,• igen időszerű és célszerű dolog, hogy a Szén lírás és az Egyházi Alkotmány alapján reámutasr sunk evangélikus egyházunk presbitériumának jelentőségére és feladatára.

A presbitérium vagyis az u. n. egyház- tanács apostoli intézkedésen alapszik s a külső megalakulás, tehát az egyházi szervezkedés szükségszerű követelményeként állt elő. Pál apostol Írja Tilosnak (1., 5.): «Azért hagytalak Krétában, hogy intézd el a függőben levő dolgokat és rendelj meghagyásom szerint városonként presbitereket». Es e presbiterek közé sorozza mindazon fedhetetlen jellemű férfiakat, akik a gyülekezetek vezetésére alkalmasak, elsősorban a püspököket.

Ez az oka annak, hogy a mi Egyház Alkotmányunk a Szent irás alapján presbitériumát vagyis az egy ház tanácsot oly módon szervezi meg, hogy abban elsősorban a lelkészek és felügyelők foglalnak helyei, mint olyan férfiak, akik az igehirdetés, a tanítás és a vezetés, kormányzás dugábán fáradnak és hogy egész általánosságban azt

teszi kötelességévé, hogy gondoskodjék egyházban és iskolában arról, hogy minden helyesen és jó rendben történjék.

Ebből nyilvánvaló, hogy a presbiteri tisztség az evangélikus egyházban a leg- 1 nagyobb kitüntetés, amelyet a kiválasztottak az őskeresztyén egy házban a szervező apostolok és apostoli segédek bizalmából, ma azonban már magának a gyű lekezelnek bizalmából nyernek meg. De másfelől az is nyilvánvaló, hogy a presbiteri állásnál aligha van szenteld) s egyszersmind felelősségteljesebb hivatás. Ezért mondja az apostol, hogy «a tisztükben hiven eljáró presbitereket kétszeres tisztesség illesse, kiváltképpen, ha az igehirdetés és tanítás dolgában fáradnak». Mert a presbiter a püspöktől vagy lelkésztől kezdve, de az utolsó tagig nem embereknek, hanem magának az Istennek, az Isten ügyének és titkainak, egyszóval a szent evangéliumnak szolgája, amitől pedig nemcsak egv-egv gyülekezetnek, hanem az egész világnak boldogsága s üdvössége függ.

Nem az uralkodás, még kevésbé a zsar- nokoskodás, hanem a szolgálat, a hivatásból folyó kötelességek lelkiismeretes teljesítése a feladata. «Aki első akar lenni köztelek — mondja az Ur — legyen mindenek szolgája. Ezért mondja Pál apostol is, mikor önmagáról és a hívekhez való viszonyáról beszél (I. Kor. 4., 1., 3. köw): «Olybá vegyen minket mindenki, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárait». Annié nyomban hozzáteszi: «Itt aztán főkövetelmény, hagy 7 az, aki sáfár, h ü ne k bizonyuljon».