Tanodai hirlemeny 1846-1847
8 egész erkölcsi és vallási testület, a mellynek feje isten és a raellynek jogai és kötelességei, nem egy, hanem valamennyi gyülekezeti családnak és hívnek érdekében élnek és érvényűinek. És im ezek menték meg a prot. egyházat nagyban is, mert az egyeseket — mint mondám, vagy visszanyerő az őket tárt karokkal szívesen visszaváró és óhajtó régibb anya, vagy pedig kipusztultak, netalán az áldozatok nagysága alatt roskadozva öszve. De amikor gyülekezeteink önnönmagok kezdőnek építeni egyházakat, és gyülekezeteink önmagok erejéből iparkodának nyitni tanodákat, csak akkor épült vala tanoda és egyház péteri szirten , a mellyet semmi hatalom ki nem forgathat. Akkoi cisze kezde lenni az egyház az egész községnek, az egész falu vagy városnak, a legszebb helyen ragyogott az, és a toronynak keresztje vagy hajnali madara, napja, és csillaga, le- és benézett valamennyilakosnak az udvarába; és az illy csinosabb és tágasabb egyház mellett, térés nyíltsággal emelkedett a tanoda, és befogadta, nem többé kegyeleti hivogatásra, hanem kötelességszerü öszlönzet szerint, a falu kisded népezetét, a mellyért minden egyes szüle, szívesen fizette a tani- táspénzt, e nemű fizetés hihetőleg itt vevén eredetét. Hát az illy szellemű kórból, birunk-e még anyagi hagyományt, a melly egyházinkat és tanodáinkat biztosítja? vagy van valami más eredménye e hőn ihlette közszellemü kornak ? Nézetem szerint őszintén kell inegvallanom, mikint tanítóink és papjaink jelenlegi silány fizetését és mostoha állását, — a nélkül hogy csak legtávolabbról is sérteni akarnám és szándokolnám e buzgó kornak tiszteletemlékezetét — épen nékie köszönhetjük. Csudálatos egy okoskodás, de figyeljünk reá, mert az mégis igaz. A gyülekezetek közszelleme és lelkessége korában ugyanis, a midőn mindenki, minden egyes még olly csekély tagja a gyülekezetnek ^vallásosan megtelt és áhitat után vágyódó kebellel vitte özvegygarasát, leteendő azt, vagy a tanoda küszöbére , vagy a templom oltárára és áldozatasztalára, akkor mondom, a midőn pap és°tanitó fizetéséhez minden egyes tag, nem birtoka, hanem buzgóságához aránylag járult, a pap és tanító állandó fizetése vagy dijja, vajmi csekély volt; de ezen egyének, az egész minden egyeseinek buzgó hozzájárulta által, aránylag mégis jobban állottak anyagi tekintetben, mint a mint állanak most, a midőn a tapasztalás bizonyítja, hogy a közáldozati lélek és a közáldo- zási készség, olly nagy mértékben kiliallt, és csak a tanítók és papok eredetileg csekélynek alapított fizetése megmaradt. Most is ugyau gyülekezetek tartják még az egyházat és bírják az iskolát, de egyház és gyülekezet, tanoda és szüle, pap és keresztény testvértag, tanító és gyermek, a gyülekezetekben egészen különváltak már egymástól; és a mi az előtt egy test volt, vagy legalább több testben egy lélek, és több lelki felfogás mellett, egy szellem, az most több test — gyakran lélek nélkül, vagy ellenséges lélek egy ugyanazon testben, és netalán semmi szellem, a lelkek nagy számában. Igv változtak a körülmények és az idő megfordult, igy válto«ott a prot. egyház, igy más most a tanoda, mert más szelleműek a gyülekezetek, de a mellyek azért még folyvást tulajdonokul nézik a tanodát és tulajdonul az egyházat, jóllehet anyagi fűggetlenités tekintetében papot és tanítót, nem mondom hogy szaporítani, gyarapítani vagy az idők szüksége szerint jobban fizetni, de némelly helyütt kitartani is alig bírnak. Egyébiránt ennek még igen sok egyéb oka is lehet és van is, de én azt itt visgálni tovább nem akarom, mert elég volt bevallanom és ha csak egy ok által is megmutatnom , hogy prot. egyházaink jelenleg szegények és hogy szegények prot. tanodáink is! Újat az igaz hogy nem mondtam, mert mezünket nemis leplezők titkolódzva eddigé sem, mert nemis leplezhetők soha, és az magában véve, nemis válik szégyenünkre, sőt inkább dicső büszkeségünk egyik legnagyobbika. Mert másrészről ismét és igazán protestansszerü szemmel tekintve a dolgot, megvallom hogy prot. létünknek épen ez egyik ereje, ez egyik legalaposabb biztosítéka, ez jövendőnk reménye, hogy szegények vagyunk, és szegények nem egyenként — mert az egyesek a mi prot. híveink között is gazdagok úgy a mint szegények, azaz vegyesek mint mindenütt, hanem az, hogy szegények vagyunk gyülekezetien , gyüle- lekezetileg, hogy szegény az egész protestansság. Mert ugyanis, a midőn be fogna következni azon kor, hogy az egyes prot. embernek tanítója- és papjának, isteni tisztelete és tanodája fen- tartasara nézve már semmit sem kellene adakoznia , semmilsem áldoznia, s hogy azok olly biztos egyébkinti forrásokból nyernék fenállhatásukat és gyarapultukat: akkor egyszersmind azt is vallom, a pi’Otestantismusnak, nem mondom hogy elhalása, de legalább még nagyobb hanyatlása következnék be, mint a minőről jelenleg vádollatik, és a minőről önnönmaga elég gyakran panaszkodik. Aprót, embernek büszkesége épen abban sarkallik, hogy egyházát és tanodáját maga, vagy legalább o is tartja az egész gyülekezetnek egyik akármellyikkel egyenlőjogu tagjaként. Ez a szellemnek ereje éshatalma, miszerint mindenki, úgy részesnek a teherben, mint jogosnak érzi magát az egészben.
