Az 1942 évben érettségizett növendékek emlékkönyve - Budapesti Evangélikus Gimnázium

Előszó

6

nyolcadikosoktól már felnőttebb viselkedést vár, nem azt, hogy minden bemondáson nevessenek, etc. De mi valahogyan éreztük, hogy a világ elég komoly nélkülünk is, és mi a világnak semmit sem használunk azzal, ha savanyúan bámulunk belé. Magunknak viszont igen sokat azzal, ha vidámak maradunk kívül, de legfőképpen belül.

Volt ezalatt a négy év alatt sok idő, amikor nem értünk rá tréfálkozni, mert dolgozni kellett. És mivel kellett, hát dolgoztunk. Sokszor összeharapott fogakkal, kedvetlenül, de dolgoztunk. Nem nagyképűen, de eredményesen. És bámulatos szerencsével. (Most utólag elmondhatom, hogy a készületlenek a legritkább esetekben feleltek csak.) Dolgoztunk és segítettünk egymásnak. Mindenki abban, amit legjobban tudott. Az égjük fizikát, a másik latint, a harmadik modern nyelveket és így tovább. Szünetekben valóságos előkészítő tanfolyamok alakultak ki. Munkánknak meg is volt az eredménye. Jó osztály voltunk és ezt nyugodtan el is mondhatjuk magunkról. Azonfelül pedig osztályviszonylatban bámulatosan józanok. Ezért is volt olyan kevés fegyelmi ügye az osztálynak. A csábító diákcsínyeket mindig végiggondoltuk előbb, mérlegelve a várható büntetést és sokszor azt tartottuk, hogy nem éri meg a fáradságot.

Ügy érezzük, hogy ebben a néhány szóban is megismert bennünket az olvasó, ha homályosan is még egyelőre. Mi is szeretettel nézünk vissza reá a könyv lapjairól. Ez a könyv emlék. Négy együtt töltött év emléke hatvan fiú számára. Ezek szeretni, becsülni fogják és ez az érzés az évek múltával növekedni fog, ahogy a könyvben leírt időszak egyre halványodik bennük. Te pedig, kedves olvasó, aki nem tartoztál közénk, fogadj minket megértéssel. Reméljük, hogy közös munkánk e kis dokumentuma megértésre talál. Hiszen olyan igyekezettel készítettük oly hosszú időn át. Ennek persze nincs meg a látszatja. Az évek során összegyűjtött anyag elrendezésekor sok mindent el kellett dobni és ki kellett hagyni, ami csak az eset megtörténtekor volt érdekes, egy-két év távlatából csak színtelen mondathalmaz. A legtöbb esemény varázsa mindig a pillanatnyi tömeghangulattól, egy fél mondattól, egy gesztustól függ, és ezt sajnos sokszor lehetetlen visszaadni.

Mi azért megpróbáltuk ezt is. Nyolcadikban a karácsonyi szünetben alakult meg az a kis csoport, amelyik a szerkesztést a kezébe vette. Ez aztán összeült a kapott anyaggal és nekiállt a feldolgozásnak. Majdnem mindenütt volt valami javítani való. Itt a stílus darabosságán kellett segíteni, ott az unalmas részleteket kihúzni. Ez persze elég sok időnket vette el. Ideje pedig kevés van az embernek nyolcadikban. És ez az, amiért a nyolcadik nehéz osztállyá válik. Kevés az idő. Ilyenkor már napi két és fél óra tanulást kell számítanunk a legjobb esetben is. Különórák megint megesznek egy csomó időt. Sportolásra is szükség van, ha másért nem, hát azért, hogy az ember ne legyen egész nap a szobába zárva,