Az 1942 évben érettségizett növendékek emlékkönyve - Budapesti Evangélikus Gimnázium

Előszó

7

hanem egy kis friss levegőhöz is jusson néha. És folyton dolgozni sem lehet. Némi szórakozásra is szükség van. Az átlagos diák pedig nyolcadikos korában van a legtöbbet társaságban. Mindezek ellenére folyt a munka, azzal a kezdeményezésekkel teli légkörben, amit már megszoktunk.

Kezdeményezni sok mindent kezdeményeztünk, és legtöbb tervünket meg is valósíthattuk. Osztályfőnök urunk közreműködésével, aki bennünket a t. Tanári Kar előtt képviselt, többször voltunk együttesen színházban, moziban, kirándulni, etc. De ezekről nem akarok most többet mondani, úgy is szó lesz róluk később még. Sajnos a legnagyobbszabású tervünk megbukott. Osztályunk „Vidám Est”-et akart rendezni, hogy e könyv kiadásához szükséges anyagiakat összehozza, s e célért összefogott mind a hatvan fiú. Már úgy látszott, mintha az a sokat emlegetett „osztálvegvség“ gyökeret verne nálunk. Megírtuk a darabokat, kiosztottuk a szerepeket, összeköttetésbe léptünk a Tanári Karral.

A Tanári Kar azonban úgy határozott, hogy előadásunkat csak matiné keretében valósíthatjuk meg. Mivel pedig ilyen körülmények közt az előadás sikere nem látszott biztosítottnak, az osztály lemondott annak megrendezéséről. Utóhang gyanánt másnap egy gyászjelentés jelent meg osztályunk ajtaján, közvetlen szavakkal parentálva el az „időnek előtte elhúnyt“ vidám estet. Ez a gyászjelentés azután a következő napon egynapos vendégszereplésen volt a tanári-szoba fekete tábláján, és onnan levéve megőriztetett az emlékkönyv számára. Ezzel azután az osztály elbúcsúzott kedves tervétől és ment vissza tanulni.

Mint Előhang, búcsúzni készülök Tőled, kedves olvasó! Feladatom az volt, hogy előkészítselek Téged az elkövetkező lapokra, és, hogy rövid Ízelítőt adjak belőlük. Célom szerény volt. Csak az, hogy átmenetet alkossak, hidat építsek közted, és e könyv mondanivalója között, hogy ismét elringassalak egy hangulatban, amely egy immár elmúlt korszakod sajátja volt. E könyv sem akar sokkal többet. Visszavisz az iskolapadok honába, annak kacagástól hangos és drukkolástól fűtött lakói közé, s az elmúlt időre emlékeztet. És ha eléri azt, hogy az emlékezés útján elindítva Téged, néha-néha mosolyt csal ajkaidra és visszagondolsz arra a hatvan fiúra, akkor elérte célját.