Az 1942 évben érettségizett növendékek emlékkönyve - Budapesti Evangélikus Gimnázium

Előszó

Előszó

Kedves olvasó, ím itt fekszik előtted egy kis könyv, hatvan fiú négy éves hétköznapjainak pillanatképgyűjteménye. Hatvan fiúról fogsz olvasni, hogyan élt hatvan fiú életének talán legérdekesebb négy évén keresztül. A kis ötödikes diák még habozó, félénk, kamaszos természete néhány év alatt csodálatosan átalakul. Mire leérettségizik, addigra már félig-meddig kiforrott az egyénisége, önbizalma megnövekszik — néha túlzottá is válik — és többnyire komolyan viselkedik. A régi problémákat újak váltják fel, egyre inkább hallani elvont dolgokról vitatkozó diákokat. Hogyan megy végbe ez a változás? Roppantul nehéz ezt kielemezni, megmagyarázni, kedves olvasó. Mi ezzel nem is próbálkozunk. Mást teszünk: évről-évre kiragadunk jeleneteket az osztály életéből, s azon át mutatkozunk be Neked. Ha szeretettel fogod olvasni a sorokat, akkor majd megérzed a betűk mögött a levegőt, a hangulatot is. Azt a hangulatot, amelyik olyan érdekesen jellemző lett erre az osztályra.

Dehát milyenek is voltpnk? Nehéz erre felelni. Nem voltunk olyanok, mint amilyeneknek az írók szeretik megénekelni a diákokat, de nem voltunk köznapiak sem. Köztünk nem igen volt összetartás, együttérzés és az a bizonyos ,,egy az egészért, az egész egyért” szellemet sem lehetett észrevenni. Ennek több akadálya volt. Az egyik talán az, hogy —; ha szabad szerénytelenség nélkül állítanom, — sok volt osztályunkban az egyéniség. Ha egységre törekedtünk volna, ez hosszantartó ellenségeskedésre vezetett volna. Nálunk az osztályt a kölcsönös udvariasság, segítség és rokonszenv érzése hatotta át. Igen, rokonszenv, vagy legalább is a gyűlölet hiánya. Ezért segítettünk egymáson, ha kellett, és ebből eredt az osztály egységes állásfoglalása a legtöbb kérdéssel szemben. Ha az osztály egyik tagja mondott valamit valamiről, akkor biztos, hogy a fiúk 80 százaléka hasonló véleményen volt vele. Sokszor megfigyeltem, hogy szinte kísérteties, milyen egyformán reagálnak mindenre . . . egyszóval: milyenek voltunk? Majdnem olyanok, mint amilyeneknek az olvasó a következő lapokból megismer minket.

De csak majdnem. Mert a diák élete nemcsak vidámságokból, tréfás jelenetekből áll. Igaz, hogy ez a vidámság, vagy humor iránti érzékünk a vérünkben volt. Többízben meg is jegyezte egyik tanárunk, hogy