Elefánty Sándor: A Debreceni Evangélikus Elemi Iskola ötven éves története 1886-1936
A harmincas évek
mezőt, két hónapon át, A megfigyelések, a rusztikus életmód, állandó foglalkozás, gyűjtögetés, a gyűjtött anyag feldolgozása, rajz, játék, mese, dal nyomán ismerték meg Isten szép világát. Mi meg gyermekeink igazi arcképét. Ennek hasznosítását munkánkban, tanításunkban, nevelésünkben rendkívüli mértékben felhasználtuk. Cserkészmunka volt az a három nyár, cserkészszervezet, formaságok nélkül. Lényegében gyér. mektanulmányozás, 7. A HARMINCAS ÉVEK. A harmincas évek iskolai munkájából hiányzik az iskola egyik felvirágoztatója: Polster Adolf, aki 37 éven át dolgozott, vezetett. Földes Elek is elment 1935 júniusában, aki 1919. szeptember 25-től egy évi kihagyással-1935. júniusáig munkálkodott 15 éven keresztül. Fiatalok veszik át a munkát: Elefánty Ilona, aki 1929-től, Povázsay László, aki 1931-től és Jung Sebestyén, aki 1935-től munkása az iskolának. A negyedikre maradt a vezetés, a kezdeményezés, irányítás, az iskola régi szellemében való példamutató munkálkodás, az új cél: a nevelve-tanítás uralkodóvá tétele az iskolában, a tanítói példaadás állandósága, a gyermektanulmányozás új mezőinek feltárása, értékesítése tanításban, nevelésben. E munkával két irányban akarunk hatni: a gyermekre és a szülőre, A gyermeket állítettuk középpontba, ahhoz kell igazodnia a tananyagnak, módszernek, tanító-nevelői eljárásnak, iskolei berendezésnek, környezetnek, az életnek. A szülőt fegyvereztük fel mindazzal a nevelői készségekkel, melyek eddig hiányoznak a családi nevelésből, hogy megváltozzék a gyermeknevelés, minek fonákságait sose éreztük annyira, mint napjainkban. Ehhez a célhoz futunk önzetlenül. Mert minden szolgálat, önmagunk önzésének, kényelmének, megszokásának megtagadása, áldozat. Jézus tanítványokat toborzó szavát így mondanám szülőre, tanítóra: „Aki gyermeket akar tanítani, nevelni, vegye fel az önmegtagadás keresztjét, állandó nevelői keresztviseléséből születik meg a gyermeknevelés ideálja: a gyermekek országa, a békességé, az emberi és isteni szeretet menyországa. Iskolánk tanulóinak társadalmi rétegeződése érdekes képet mutat. Míg a háboruelőtti évek, különösen, 1908-1914-ig, az igazi módos előkelő családok, magasállásu tisztviselők gyermekei özönlik el iskolánkat, magukkal hozva a jólneveltség, társadalmi érintkezési formák normáit, addig ma ugyanazon magas körök egykéi, kettőcskéi, az új kialakuló polgári társadalom, a tisztviselő-osztály, a biztos megélhetésű, kereső foglalkozásúak féltett gyermekei adják az iskola uralkodó többségét. E gyermekek inteligenciája hasonló a háború előttiek mértékéhez, de gyermek-egyéniségükön bizoyos hiány mutatkozik, mi általános tünet az elemi iskolai korosztályú gyermekek között. Mintha a mai családi nevelés nélkül hagyná gyermekeit hat éves korig. (Majd megneveli az iskola, — mondják.) Mintha a szülők nevelői készsége semmi ered24
