Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc 1929.
I. RÉSZ. A genius loci. - 1. Miskolc rövid története
26 párt kezébe kerül. A kommunista párt már 1919 februárjában szervezkedik, de alig egy nehány emberből áll és nem tudja a hatalmat a tanácsköztársaság megalakulása után sem a mérsékelt szo- eiálista vezetők kezéből kiragadni. A miskolci munkástanács március hó 22-én hirdeti ki a statáriumot és alakítja meg a forradalmi törvényszéket, amely azonban ebben az időben csak a törvényes keretek között működik. Április 9-én még megejtik a munkástanácsi választásokat, de a kommun helyzete csakhamar kritikussá válik, mert a cseh csapatok Miskolc felé közelednek. A városi direktórium, bárha a Budapestről ide érkező Rákosi Mátyás és Pogány József népbiztosok minden eszközzel ellentállásra serkentenek, a felesleges vérontás elkerülése végett átadja a cseheknek a várost. A cseh megszállás május hó 2-ától május 20-ig tart és súlyos napokat hoz a városra. De a legnehezebb idők csak ezután következnek el. A visszavonuló cseh sereg nyomában május hó 20-án este vonul be Miskolcra a vörös hadsereg. A csatározások azonban a csehek és a vörösök között Miskolc közelében még napokig folynak s a várost a csehek ágyútüze fenyegeti. Egy nehány gránát a Szelesutca több házát rongálja meg. A cseh repülők még a vörös hadsereg nagy előretörése után is még hetekig gyakran keresik fel a várost és bombádat vetve, az emberéletben is nagy károkat okoznak. Eközben a városban újra a kommun veszi át a kormányzást s megalakul újra a forradalmi törvényszék is, amelynek elnöke most már a hírhedt Zilahy László. A budapesti kormányzat a helyi munkástanács ellenőrzésére Hirosik János kormányzótanácsi biztost küldi le. A központi ellenőrzés és a vádbiztos garázdálkodása folytán már sokkal súlyosabb napokat él át a város, mint a kommun első idejében s napirenden vannak a vagyonelkobzások és letartóztatások.®6) Ilyen körülmények között a város szinte fellélegzéssel fogadja az oláh megszállást, amely barátságos megszállásnak nevezve magát, augusztus hó 5-én következik be és a régi rendet állítja vissza. De e megkönnyebbülést a város lakosságában az oláhok brutális rend8S) A kommun miskolci története nin'cs hitelesen megörökítve. Egyetlen röpirat foglalkozik vele csak, amely Soltész Imre tollából „Miskolc a bolseviz- mus alatt“ címmel még az oláh megszállás idejében és az oláhok által cenzúrázva jelent meg.