Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc 1929.

I. RÉSZ. A genius loci. - 1. Miskolc rövid története

19 hatatlan puritánizmusa. Jellemét klasszikusan domborítja ki egy levele, amelyet Yay Miklós báróhoz intézett, ki arról a nagy tűzről küldött értesítést a pozsonyi diétán időző Palóczynak, mely Miskol­con a múlt század derekán, 1843-ban fergetegként rohant keresztül, -815 házat pusztított el s köztük a Palóczyét is: „Csak a Palóczy László, nem pedig a borsodvármegyei követ háza égett meg. Helye­men maradok.”27) A képviselőház valóban joggal mondhatta ki ha­tározatában, amidőn 1861 április 19-én Palóczy haláláról értesült, hogy „Palóczy László a haza háláját kiérdemelte.”28) E század miskolci nagyjai sorában azonban a legelőkelőbb helyet bizonyára Szemere Bertalan foglalja el, aki ugyancsak a borsodvármegyei követi és alispáni székből került a nemzet legdicsőségesebb korsza­kában a nemzet legnagyobbjai közé. Mint az 1848-i első felelős magyar minisztérium belügyminisztere és Kossuth kormányzóságá­nak miniszterelnöke, nevét, életét és működését a nemzet egyetemes történelme könyvelte el, de emléke Miskolc történetében is nyomo­kat hagyott. Sírja az avasi temetőben fekszik s emlékét Miskolcon egy szobor hirdeti.29) Ebbe a sorba tartozik továbbá, Miskolc leg­nagyobbjai közé, Borsodvármegye egykori aranytollú főjegyzője, Lévay József is. Tehetsége és költői vénája nemcsak a magyar iro­dalmat gazdagította, hanem Miskolc kultúrális életében is igen je­lentékeny hatóerő volt. Miskolc közművelődési egyesülete az ő nevét vette fel s célkitűzéseiben a Lévay eszményeit állította maga elé.30) A múlt század első fele eseményekben nem túlságosan gazdag. A kisipar lendületes fejlődése állandóan tart s mindinkább a csúcs­pont felé közeledik. A kereskedelem is igen élénk, a vagyonosodás erősebb ütemben halad előre s komoly, szolid megalapozást nyert a hitelélet is. Sajnos, e nagyvonalú fejlődést az 1843. évi nagy tűz31) 27) Emléklapok vajai báró Yay Miklós életéből. Budapest 1899. 155. 1. Hív.: Szendrei id. m. IV. k. £36. 1. 2S) A képviselőháznak ezt a határozatát vésték be Palóczy Lászlónak az avasi ref. templomban elhelyezett emléktáblájára is. Borsodvármegye közönsége Palóczy sírja fölé az Avason 1868-ban díszes sirkövet emelt. 29) A Szemere-szobrot közadakozásból 1906-ban állították fel. so) L. Az irodalmi élet című fejezetet. sl) E korban 1845-ben árvíz is elborította a várost. A vizbefultak száma 20, a kár háromszázezer ft. volt.

Next

/
Thumbnails
Contents