Nádor Jenő: A Szarvasi Ág. Hitv. Ev. Vajda Péter Gimnázium története (Budapest, 1934)

II. A gimnázium munkája. - 3. A tanulók nevelése. A fegyelem

Arra a tanári nemzedékre tehát, mely százharminckét évig foglalkozott Alföldünk szülötteivél, az a feladat hárult, hogy ezeket az előnyöket helyesen kihasználja, a hátrányokat a lehetőség határain belül eltüntesse. Fokozni kellett és helyes utakon vezetni a természetadta életvidorságot, a könnyen-lelkesedést, lenyesegetni a lankadásból, zabolázatlanságból, féktelenségből nőtt fattyuhajtásokat. Ezen általános célkitűzéseken belül különösen két területen vesszük észre a szarvasi tanár teljesítményét. A gimnázium fennállásának mintegy a fele idejében teológiát végzett, sokszor papi szolgálatot teljesitett, vagy éppen teljesítő férfiakból állottak a szarvasi tanári karok. A teológiai végzettség a vallásos elemnek a nevelésben való túlsúlyba jutását eredményezte. Intések, iskolai beszédek, sőt egyes tantárgyak tanításának előterében is a vallásos világszemlélet hatásait láthatjuk kibontakozni. A vallással való nevelésre tudatosan is mindig a legnagyobb gondot fordították. A tanulók megszokták tanáraikban egyúttal papot látni, hiszen sokáig divatban is volt a templomi prédikációknak az arra vállalkozó tanárok által való végeztetése. Még a mult század második felében is teológiai végzettségű tanárok, mint Molitorisz, Szemián, Dénes, Lukesch, Kicska, Mihálfi, Zsilinszky, Benka, Lányi vállalkoztak erre. Nagy vallási, nevelői értéke volt azután az évenként — utóbb kétszer is — tartatni szokott iskolai urvacsoráknak: ezeket egy 1846-i tanári értekezleti határozatnak megfelően deprekáeióval szokták bevezetni; ilyenkor a tanulók egy képviselőjének társai nevében nyilvánosan tett vallomása és Ígérete állíttatott külön is a nevelés szolgálatába. A más vallásúak vallásos gyakorlatai teljesittetésének ellenőrzését is kötelességének ismerte el mindenkor az evangélikus tanári kar. A nevelői munka egy másik célja a hazafias érzés, szellem és gondolatvilág felépítése volt. Itt a tanári kar segítségére jöhettek hazánk történetének éppen akkoriban oly gyakorta váltakozó, erős hazafias aktivitásra serkentő korszakai; az 1812-től 1825-ig tartó elnyomatás országosan a dacos hazafias ellenállás, az 1825— 1848-ig terjedő reformkor a nemzeti entuziazmus felidézője volt; éppen igy az 1849—1860-i, az 1861—1867-i, vagy a későbbi évek nagy politikai küzdelmei majd közvetlen, majd közvetett uton termették meg a nemzeti érzést tápláló gyümölcseiket — országosan; s a felnőttek példája, mint láttuk (1848), sokszor még kelleténél erősebb hatást is váltott ki a gyermekekből. Az iskolai szellemnek ilyetén magyar nemzeti irányban való vezetése iskolánkban még akkor megkezdődött, amikor az még újszerű s oly feltűnő volt, hogy külső körök is észrevették és megállapították. 1812 óta két éven át református vallású nagyobb tanu-