Nádor Jenő: A Szarvasi Ág. Hitv. Ev. Vajda Péter Gimnázium története (Budapest, 1934)

II. A gimnázium munkája. - 2. A tanitás módszere: a tanárok

vonása az érdeklődés-keltés volt. Az előadásban természetességre törekedett, mert — irja — „a gépiesség és erőszakoltság csak rontólag hat az ifjúra." Szép, világos, élvezetes előadásainak emléke csakugyan fennmaradt. 1852-ben jött tudományos életünk egy másik büszkesége, Haberern Jonathán (1852—58), 1867-ben akadémikus, egyetemi magántanár, Jéna, Tübingen, Berlin tanitványa és akit felolvasásáért egy német nyelvészeti társulat tagjává választott. Szintén buzgón áldozta magát az iskolaügynek; 1856-ban „az iskola ujabb szervezése körüli mozgalomról és célról" irt; „tanodai használatra irott" görög nyelvtanainak egész sora ad némi bepillantást arra nézve: vájjon módszeres elgondolással járt-e el tanóráin. Vele egy időben kezdte működését Lukesch Flóris (1851—65), Szendy (akkor Golnhofer) György 1853—90), Szemtan Dániel (1853—93), Sarlay (Schlaifer) János (1851—76), Dorner József (1853—60) és Dallos Gyula Lajos (1853—56). Szendy a jó matematikai érzékkel megáldott tanulóknak kitűnő számtan tanára volt; előadásait két tanitványa jegyzetei alapján egy polgári iskolai tanár ki is dolgozta. A gyengébbeknek azonban félelmetes birálója; ezek gyors beszédével, talán kelleténél magasabban szárnyaló előadásával nem tudtak lépést tartani. Sarlay János egyike volt a gimnázium legeredetibb tanárainak; pályafutása is szinte regénybe illő: teológus, honvéd-tüzérfőhadnagy (Nagysarlónál megsebesült), Petőfi jóbarátja, tiz hónapig osztrák rab. Mint tudós, fizikával, természetrajzzal, vegytannal, talajismertekkel foglalkozott s szarvasi tanpályájának egy nevezetes, európai feltűnést keltő kísérlete vetett véget: az indigógyártás, amiért bécsi és párizsi érmekkel tüntették ki. Tanítási módszere, mint egész pályafutása, egyéni; tanítványait megtanította fizikai eszközök készítésére; „didaktikai munkássága — irja Tatay — egyéni gondolkozást, józan ítélkezést és a tárgy szeretetéből keletkező önálló munkássági kedvet" igyekezett fejleszteni. Hoitsy Pál, aki tanitványa volt, ezeket irja róla: „Előadásaiban tudott alkalmazkodni a hallgató felfogásához; a középszerű tanuló is megérthette ... tudott lelkesíteni tárgyáért... neki köszönöm, hogy a fizika tanulmányozásra szenteltem életem." 1853-ban az igazgatói tisztet reáruházták, ő azonban nem vállalta, bizonyára azért, hogy tanulmányainak élhessen. Dorner eredetileg gyógyszerész volt, később a bécsi egyetemet látogatta, majd a helytartótanács egészségügyi osztályában nyert alkalmazást, ahonnan Eötvös a kultuszminisztériumba hivta. Elsősorban botanikus volt, azonban tanítványai számára növénytanán kivül ásvány-, állat- és vegytani tankönyveket is irt. 1858-ban az Akadémia tagja lett. Didaktikai céljait igy körvonalazta: „Mi nem akarunk a gimnáziumokban botanikusokat vagy zoologusokat képezni... de nem is puszta természet-bámulókat, hanem ala-