Nádor Jenő: A Szarvasi Ág. Hitv. Ev. Vajda Péter Gimnázium története (Budapest, 1934)

I. A gimnázium külső fejlődése. - 5. Küzdelem a létért (1850—1895)

s csak a legnagyobb áldozatkészség menthette meg. Ez nem is maradt el, talán minden eddiginél hatalmasabban jelentkezett s nemcsak a fennmaradást biztosította, de a kierőszakolt követelményeknek megfelelően, emelte fel az iskola színvonalát. A létért való küzdelem így a megtámadott fél teljes győzelmével végződött: az ellenfél fegyvere reá magára hullott vissza. Elképzelhető komor hangulatban kezdhette meg a maga munkáját a tanári kar 1849 okt. 16-án.* Az országra nehezedő reakció iskolánkat sem kímélte, itt is megindult a szabadságharcban bármily csekély szerepet is játszottak üldözése. így Ballagi Mórt eltiltották katedrájától, bármennyire kitette is magát érette az egyházmegye s bármily nyomós érvekkel igyekezett ő magamagát rehabilitálni, elmondván, hogy hiszen „forradalmi vezér Görgey mellett" Oly kis pont volt, hogy „önhatalmúlag semminemű merényben" befolyni módja sem lehetett. Hasonlóan bántak el Gregussal, akit Gál Eduárd kormánybiztos a protestáns autonómia dacára állásától felfüggesztett. Még 1854-ből is akadunk tiltó rendeletre, mely tanárválasztási (Simon Sámuel) kérdésben önhatalmúlag intézkedik. Mindezeknél sokkal komolyabb veszedelem fenyegetett az egyébként a középiskolai oktatás szintjét magasan felemelő Organisation s-Entwurf, az egész Thun-féle rendszer részéről. Ez többi között a szaktanitás teljes keresztülvitele végett a tanári létszámnak tizenkettőre való felemeilésétől tette függővé az iskola nyilvánossági jogának elismertetését. Megujultak igy a régi sebek, de meg a régi küzdelem is. Az 1851. évi egyházmegyei gyűlésen feltették tehát a nagy kérdést: „Fenntartja-e az esperesség a szarvasi főtanodát a miniszteri tanterv szerinti főtanodai modorban saját erejéből?" És a gyűlés lelkesedéssel vallva a gimnáziumot "egyetlen drága kincsének", azonnal a cselekvés terére lépett, gyűjtőiveket küldött szét s ezzel a könyöradományi rendszer ismét megkezdődött. A most következő évek eseményei kifogyhatatlan tanúbizonyságait szolgáltatták annak a protestáns és magyar áldozatkészségnek, amely végigkísérte százados pályafutásán a mi gimnáziumunkat. Főleg Placskó esperes lelkesitésére a szarvasi evangélikus egyház előbb két, pár év múlva (1854) már négy tanár fizetésének biztosítását vállalta magára; 1853-ban szintén ő vitte keresztül községi tanácsülésen, hogy Szarvas községe Lakatos főszolgabíró indítványára 10.000 forinttal járult „a főtanoda alaptőkéje növeléséhez" s ezen összeg után „évenként eső 600 pengőforint kamatot házi pénztárából fizetni magát addig kötelez(te), még a 10.C00 ezüstforint alapítványi tőkét egészben ki nem fizeti." A fenntartó egyházmegye gyülekezeteire lélekszám szerinti hozzájárulási összeget vetettek ki, sőt egy 1854-i határozat szerint „az esperesség * A kórházul használt épület tiszciíás.i és meszelese miatt ily későn.