Mikulik József: A Gömöri Ág. Hitv. Evang. Esperesség története 1520-1740. Pozsony 1917. (Magyar Protestáns Történelmi Emlékek 2.)
Mikulik Józsefről
VII. mint hézagpótló művel, a melynek nemcsak adatai deritenek fényt történelmünknek eddig elhanyagolt mezőszakaszaira, hanem egyuttal mintát is ad a feldolgozásra. A mozgalmas XVI—XVII. század életének lehetőleg teljes képét nyújtja Mikulik munkája. Egyes fejezetei vázlatosak, de ennek oka nyilván abban keresendő, hogy Rozsnyó levéltára nem szolgált minden ágból egyformán bőséges és változatos anyaggal. A munka 14 fejezetből áll a bevezetésen, befejezésen és függeléken kivi'il. A szerző figyelmét a kisvárosi életnek semmiféle nyilvánulása sem kerülte el: Rozsnyó városának teljes leírását kapjuk. Meg van határozva a földrajzi fekvés, leirva a természeti viszonyok, a melyeknek jelentős szerep jut az ember életének alakításában. Ez után megtaláljuk a lakosság jellemzését, népmozgalmi adatait, faji eredetét, nemzetiségi viszonyait, a jogi állapotokat. Külön fejezetek: a polgárság foglalkozásáról, a melyben eddig teljesen ismeretlen világot tárt fel; a város kiváltságai, viszonya az esztergomi érsekhez; a város szervezete, tanácsa; rendszabályok (statútumok) alkotása; a városi tanács, mint közhatóság; árvaíigy, városvédelem és közellátás; rendőri intézkedések; igazságszolgáltatás (polgári, nemzeti, bányaügyi, egyházi); városi vagyonkezelés; egyházi élet (reformáció, ellenreformáció); iskolai élet, oktatásügy; a török iga; a kisvárosi polgárság erkölcsi és míveltségi állapota. A függelékben 57 db eredeti okiratot közöl lelkiismeretes munkája bizonyságául és ellenőrzéséül. A könyvnek egyes érdekesebb részeit, ahol az anyag bősége megengedte, önálló tanulmányokká dolgozta fel s külön tette közzé a szakfolyóiratokban. Forrásaiból is gazdag anyagot tett közzé a Történelmi Tárban. 1) Történelmi felfogását, könyvének vezéreszméit a bevezetésben fejti ki. E sorok emelkedett szellemű férfi, egy önérzetes bányászivadék gyönyörű hitvallása képen tűnnek fel előttünk. Rést nyitnak a szerző lelkébe, ahonnan a legnemesebb gondolatok f«kadnak. „A történetírás — úgymond — egykor a nagyok viselt dolgaira szorítkozott és főfeladatának a győztes magasztalását, az elbukott ócsárlását tekintette. Ezen hibás iránytól az újabb időben sem tértek el egészen, hiszen vannak még most is feles számmal, kik, midőn történetírással foglalkoznak, azt hiszik, hogy ') Ezeket lásd alább dolgozatai jegyiékében.
