Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VII. Fejezet

— 96 — honi G. A.-egylet görlici gyűlését. E beszédében panaszolva felemlíti, hogy amig mi iskolai célokra fejenként 1 frt. 1 kr.-t fordítunk, addig az államsegélyből ránk fejenként csak 4 kr. esik. Hivatkozik a hazai protestánsok viselt dolgaira s nemes önérzettel mondja : „Az állam iránt mindenkor leróttuk polgári kötelességünket, szintúgy, mint a máshitüek. Bocskay, Bethlen, Rákóczy zászlóit nemcsak a protestáns vallás szabadsága mellett, de a haza érdekében is meglengette karunk". — A kissé hosszú, de mindvégig érdekes német beszédet a következő lendületes szavakkal rekesztette be: „Aki megfeszíttetett, annak nevében mondok forró köszönetet a nemes G. A.-egyletnek eddigi áldozatáért ; — aki megfeszíttetett, annak a nevében könyörgök újabb segítségért a jövőben, és magyarországi evang. egyházunkat a nemes G. A.egyletnek, a mi hitsorsosainknak és az összes német testvéreknek szivére kötöm. Hisszük, hogy nincs messze az idő, amikor Sión foglyai teljesen felszabadulnak és akkor mi győzelmi zászlóinkat legelsőbben is hálatelve német hitsorsosink előtt hajtjuk meg, kik ügyünket, az Üdvözítő ügyét győzelemre segítették". Dr. Fricke Támer beszédére is szép választ adott, melyben hangsúlyozva kiemelte: „Hogy a reformátusok 1591-ben, tehát 300 esztendő előtt az ágostai hitv. evangélikusoktól a csepregi kollokvium alkalmával határozottan elszakadtak, az nekem mindig nagy fájdalmamra vagyon". — „Egyetértésben rejlik az erő." Vigye el Magyarországra magával, ahol legutóbb szívesen időztem, a mi legjobb üdvkivánatainkat !" A görlici_ gyűlésről küldötteink külön jelentést is adtak be, mi a „Gyámintézet" IX. évfolyam 2-dik számában szószerint olvasható, s Támer tollából került ki. Közöljük belőle a következőket: „Végtelen lelki gyönyör rejlik mások segélyezésében." — „Szeptember 13-án este értem Prágába, melyre a csehek méltán büszkék . . . Másnap kora reggel utrakeltem Prágából Jungbunzlaun át Reichenberg felé. Csehországnak kétségkívül ez a legszebb, legregényesebb vidéke. Mély völgyben halad a vonat, mindenütt erdőkoszorúzta hegyek által környékezve. Itt az egyik magas hegy ormán áll herceg Rohánnak gyönyörű várkastélya. Mig az óriási hegyek, sziklák, a minden oldalról sötétlő komor erdők mogorván néznek le a völgybe, addig a várkastély alatt elterülő gyönyörű völgy patakja mellett, az utasok gyönyörűségére vidáman ugrándoznak a fürge őzikék. A vonat tovább robog. Jő Friedland-kastély ! Ez az „Óriáshegyek" lábainál fekszik. Oda érünk ! Friedland ! Megdobbant a szivem s könyem kicsordult! Ez volt tehát Friedland hercegének, a hires, a rettegett Wallensteinnak fészke. Ah ! urának hire hajdan nemcsak e nem épen várkastélyt, de magokat az óriási hegyeket is beárnyékozá, mint nyiltreptű sas átszállt azokon s amerre lecsapott, a protestáns Némethon szivéből vérpatak eredt. A 30 éves háborúnak rettegett hőse itt pihent meg néha-néha a családi tűzhely mellett, itt hallgatá serdülő leányának zenejét, simogatá szőke fürtéit. Itt szövé nem egyszer csataterveit, innét szállt át merészröptű lelke a magas hegyeken