Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VI. Fejezet

— 60 — való hit, a lelki egység kötelékét a látható világban is elég erősnek tartotta a hivöknek egymáshoz való fűzésére, megfeledkezvén arról, hogy e földön a szellemnek testre, a testnek szervekre van szüksége, — arról, hogy a tagoknak egységes működése, összhangzatos munkásságuk a test épségének s erejének elengedhetlen feltétele. Ha az őskor bölcse

1 a számban keresi a dolgok lényegét, annyiban fejez ki megdönthetlen igazságot, mennyiben az egység a dolgok rendjének, a társulati élet erejének alapja. Erről feledkezett meg hazai evangélikus egyházunk. Van népképviseleti, önkormányzati alapon nyugvó, oly dicső egyházalkotmányunk, mely méltán képezi az irigység tárgyát a világ összes egyéb vallástársulati részéről. De valódi áldás e viszonylag legtökéletesebb alkotmányalak csak akkor lehet, ha a tagok szabadsága a test egysége, jóléte javára érvényesül, — úgy hogy a gyülekezetek működése folytonos, éles ellenőrködés, a közbizalom által erre hivatott felsőbb kormányhatóság ellenőrködése alatt áll, — s hogy a közmegegyezéssel létrejött üdvös intézkedések gyorsan, erélyesen s teljesen hajtatnak végre. — Dicsekedhetünk-e ezzel ? Oh ennek hiánya miatt kell egyházunknak, hűtelen fiai helyett, annyiszor pirulnia ! Hisz a világ kárhoztatva az egyest, kárhoztatja a társulatot, melyhez tartozik. Ha megütközést keltő rendetlenség mutatkozik valamely gyülekezet kebelében, a közvélemény az egyházat teszi felelőssé. Pálcát törnek a rövidlátók egyházunk elvei felett is, mely pedig a hazai közművelődés, a nemzeti alkotmány szent ügyének oly kiváló szolgálatot tett és tesz folytonosan, — pálcát törnek felette, mert néhány rendetlenkedő egyén, — esetleg ennek az egyháznak a hive. Oh végzetessé vált következményeiben a mulasztás, hogy apáink az egyházi közösség kapcsát szorosabbra nem fűzték ! A XVI-dik század utolsó évtizedeiben tartott országgyűléseken a rendek — pedig ezek csekély kivétellel, mind buzgó hívei voltak az evangéliomnak, — sürgetik azon egyház intézményeinek visszaállítását,

2 melynek romjain, természetszerű fejlődés útján, a mi egyházunk épült. Ezzel — bár akaratuk ellenére — az ellenreformációnak egyengették útját. Miért ? Mert voltak protestánsok, sőt eltekintve egy kis töredéktől, a nemzet összes fiai büszkén vallották magukat az evangéliom hiveinek, — de nem volt protestáns egyház, — egyház, mely az idősb testvér örökségébe lépve, ennek szerepére vállalkozhatott volna, — arra a szerepre, melyet a hazai alkotmányunk értelmében, az államkormányzat gépezetében azelőtt végzett. Ki emelte fel tiltakozó szavát az üldözések szomorú századaiban, utalva a sajgó sebekre, melyek evangélmi egyházunkat a lassú, de biztos elvérzés veszélyével fenyegették? Egyesek, első sorban a vallásukhoz hiven ragaszkodó 1 Pythagoras 500 körül K. e. s A Miksa király alatt tartott 1567., 1569., 1572-iki országgyűléseken a rendek azon meglepő kéréssel fordulnak a királyhoz, ki benső vonzalommal viseltetett az evangélikus egyház iránt, hogy az egyházi törvényszékeket állítsa vissza, az ürességben levő püspökségeket s prépostságokat töltse be stb.