Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.
XXI. Fejezet
— 183 — követelésekkel szemben a vagyonosabb osztályok sokszor egyenesen tehetetlenek, mert legjobb és legőszintébb törekvéseik is nem egyszer bizalmatlansággal, sőt gyűlölettel találkoznak. Az egyház nagy szerepét a békés fejlődés terén örök időkre szóló erővel hirdeti a rabszolgaság eltörlése. A világi állam csak még véresebb harcok és még nehezebb küzdelmek árán tudta volna e kérdést megoldani, ha az egyház nem készíti rá elő csendesen, de szakadatlanul a sziveket és lelkeket. A kereszténység nem hatalomszóval szüntette meg ez intézményt, sőt nem is avatkozott közvetlenül a világi hatalmi viszonyokba. Pál apostol a Filemontól megszökött rabszolgát Onesimust, kit ő a Krisztusnak megnyert, visszaküldi urának, irván Filemonnak : Jóllehet nagy örömöm volna a Krisztus nevében parancsolni neked azt, ami hozzád méltó, mindazáltal inkább könyörgök a szeretetért. De ez a szeretet, amelybe az egyház az ő tagjait összefoglalta, lett legyen az Úr avagy szolga, megteremtette azt a nagy és dicső átalakulást, mellyel a modern emberiség kezdődik. — Én sem kivánom azt, hogy a társadalmi bajok orvoslásával ami egyházunk közvetlenül foglalkozzék. Az úgynevezett keresztényszociálista törekvések épen nem csábítók, mert sem az egyházat, sem a világi társadalmat nem elégíthetik ki. Valahányszor a „christlich-social" szót hallom, mindig eszembe jut az egykori római szent birodalom német neve. „Das römische heilige Reich", melyről tréfásan mondták, hogy azért nevezik így, mert „weder römisch, noch heilig, noch reich". Ami az én lelki szemeim előtt eszményként lebeg, az az egyházi jótékonyság kiterjesztése a legkisebb és legszegényebb hitsorsosunkig, hogy még a legszemérmesebb szűkölködőt is felkutassuk és a legrejtettebb sebeket is gyógyíthassuk. És itt ismét nem is csak az alamizsnára gondolok, hanem és főleg a szeretetre, amelyről az apostol azt mondja, hogy anélkül még az angyalok nyelve is zengő érc és pengő cimbalom. Egyedül csak a szeretet az, mely az embereket egymáshoz fűzi és a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És ezt a szeretetet az ős egyházra emlékeztető presbiteriális egyházszervezetünk terjesztheti leginkább, aminthogy az ellentét a szegény és gazdag közt nem a protestáns országokban a legélesebb, noha épen ezek a leggazdagabbak is. Az egyház különben is a jótékonyság legtermészetesebb és leghatósabb eszköze. Az emberi művelődés fejlődésében két nagy szervezet viszi a vezérszerepet: az egyház és az állam. Vállvetve és egymást kiegészítve azon szerencsés időkben, mikor mindegyiknek vezérei tisztában vannak saját intézményök természetével és igazi feladatával. De ha ez nincs így, és a két szervezet egymással ellentétbe jő, az mindig szomorú, mert az emberi haladást megakasztja és töméntelen erőt elpazarol és még több szenvedést fakaszt. Az úttörő mindig az egyház volt. A műveltség elemeit, a földmivelés és ipar kezdeteit az egyház honosította meg. Midőn a feladat nagyobb és bonyolultabb lett, az állam vette át szerepét. Így lesz az kétségtelenül a jótékonysággal is valamikor egy távolabb jövőben. De hogy az az idő elkövetkezhessék és pedig a jótékonyság igazi hasznára, nekünk, egyháznak kell a
