Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.
XXI. Fejezet
— 181 — nagyérdemű elődömet iktatták be hivatalába, a gyámintézet egyik lángszavú apostola, ki akkor az egyházi elnöki széket foglalta el, akit, mint a gyámintézetnek diszelnökét most is itt körünkben üdvözölhetünk, összehasonlító pillantást vetve a gyámintézet első 27 évi fejlődésére, szomorúan tüntette fel, hogy az egyházak egy tizede még nem ismeri a gyámintézetet, hogy az akkori egyházak nyolctized részében nem tartanak gyámintézeti istenitiszteletet, hogy az egyházak fele csak a közpénztárból ad e célra és nem többet, mint mennyit a küszöbén megjelenő tisztességes kéregetőnek szokás adni, s hogy az esperességek többsége 3—8 forinttal, egy-egy kerület 10—12 forint adománnyal elengedően véli a gyámintézeti célt előmozdítani. Ehhez a sötét képhez viszonyítva nagyon örvendetes a mai helyzet. 670 egyházból legfölebb 5 százalék nem adott az utolsó évben a gyámintézet javára ; a kerületek úgy szólva kivétel nélkül, az, esperességek háromnegyedrésze gyűjti nagy eredménynyel az offertoriumot. Az adakozás általában jóval kedvezőbb, de még mindig nem kielégítő. A 40 egyházmegye közül két egyházmegyében a fejenkénti gyűjtés fél filléren alul maradt, és ez két, túlnyomólag tót anyanyelvű egyházmegye. A gyámintézet mindig távol tartotta magát minden nemzetiségi viszálytól és segélyezésében sohasem nézte az egyes egyházak nyelvét, csak azok szegénységét. Ehhez a nemes hagyományhoz fogunk ragaszkodni a jövőben is. Ha valahol, úgy itt követjük a tanítást, hogy kenyeret adunk oda, a honnan kenyeret nem kaptunk. S ez adatot csak azért hoztam fel most, hogy meggyőzzem nem magyarajkú hitsorsosainkat arról, hogy a nemzetiségi viszályok első sorban magát az egyházi érzést gyöngítik, mert közömbösséget támasztanak a legnemesebb egyházi kötelességek iránt, aminthogy a nemzeti torzsalkodás talán nem is egyéb, mint ezen egyházi közömbösség szomorú szülötte. Még tizennégy egyházmegye marad fejenként 2 filléren alól s ezek között vannak épen vagyonosabb magyar és német egyházak is. Azon egyházmegyék száma, melyekben a fejenkénti eredmény megközelíti és meghaladja az 5 fillért, alig több tiznél, és ezek között ismét vannak szegényebbek is. Még nagyobb ellentétet látunk az egyházaknál. Vannak nagy egyházaink, melyek fejenként fél filléren alúl maradnak, sőt van egy igen nagy egyház, amelyben a fejenkénti átlag még 1/ 1 0 filléren is alúl marad. De viszont van vagy 30 egyházunk, melyekben a fejenkénti átlag meghaladja a 10 fillért; több mint 10 olyan, melyben a fejenkénti átlag meghaladja a 20 fillért és van 3 olyan, melyben 50 fillérnél is több. És azok az egyházak, melyek a legnagyobb eredménnyel buzgólkodnak, nem mindig a leggazdagabbak, sőt vannak közöttük egyszerű falusi községek is, de vannak lelkes vezetőik, akik a bennük lángoló tüzet át tudják ültetni hiveik szivébe is. Hogy mit lehetne ezen a téren elérni, azt legjobban látjuk abból, hogy van olyan szegényebb egyes egyház is, melyben a fejenkénti eredmény több mint tizenötszöröse a mai átlagnak. Azt hiszem, e helyről kötelességem a fény mellett az árnyat is feltüntetni. Igaz, sokat tettünk és tesznek különösen egyesek, de még sokkal többet is kell tennünk, hogy eleinkhez méltók legyünk, kik nemcsak vagyo-
