Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XIX. Fejezet

— 169 — az élet és az üdvösség. Azáltal pedig, hogy társaival együtt a tudományos kutatás és a lelkiismeret feltétlen szabadságát hirdette, egy oly szellemi forradalmat idézett elő, mely az emberiség szellemvilágában egészen új korlátokat állapított meg ..." Az emelkedett szellemű szép beszédet minden oldalról megérdemelt elismeréssel jutalmazták. Másnap volt a gyámintézet közgyűlése, melynek legkiemelkedőbb pontját az elnök, Gyurátz püspök nagyjelentőségű megnyitó beszéde képezte, melyből adjuk a következőket: „A gyámintézet célja ismeretes. Ez az evangyélmi szeretet eszméjének az életben mind jobban megvalósítása. Szép feladat, amelynek teljesítésével szoros kapcsolatban van egyházunk jövője . . . A jó ügy azonban áldozatot is követel. Ezt megtaláljuk az elhunyt elődök életében. — Ezelőtt 180 évvel egy dunántúli községben a hatalmas földesúr jogára hivatkozva célúi tűzte ki összes evang. jobbágyainak egyházuktól elszakadását és saját vallására térítését. Miután erre a rábeszélés, utasítás elégtelen volt, tudtára adta a bírónak, s kihirdette a faluban, hogy minden családfőnek vagy a bibliától, vagy telkétől, házától kell megválnia. A gondolkodásra három napi időt enged. A biró egy tisztes öreg, az idő leteltével hajlékában maga köré gyűjti gyermekeit, két felnőtt fiát és tizenhat éves kedves leányát s szomorúan szól: „Gyermekeim, hallottátok a parancsot, mely száműzi házunkból az evangéliom híveit. Én már öreg vagyok, mindig a biblia volt lábaimnak szövétneke ; róla lemondani nem tudok. Ti még fiatalok vagytok ; reátok hagyom, válasszatok". Ekkor leánya megragadja kezét és hittől ihletve szól : „Édes apám, ne sírjon, minket ne féltsen, már választottunk. Mi is hallottuk és megtartjuk hitünk fejedelmének szavát: „Tartsd meg, ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat". Bármi jöjjön reánk, a mi vallásunk nem eladó !" Az apa zokogva ölelte meg gyermekeit és együtt távoztak a szülőházból, magukkal vitték a bibliát és a koldusbotot. Tegyünk meg egyrészről mindent, hogy ne maradjon el a gyámintézet pártolóinak sorából egyetlen gyülekezet sem . . ., törekedjünk másrészről úgy irányozni a segélyt, hogy ennek erejével a gyülekezetek bajait hathatósan orvosolhatjuk, sőt megértsék, hogy jövőre a gyámolitás során más, szorongó helyzetben levők következnek. Szükséges az egyházmegyék részéről az őrködés, hogy az egyházközségek beható megfontolás, anyagi erejük számbavétele, a szükség mérlegelése nélkül építkezéshez ne fogjanak. Igen fontos továbbá minden egyház jövőjére nézve mint segélyforrás : az alaptöke. Óhajtandó, hogy gyülekezeteinkben mindjobban felébresztessék az önsegély, a jövőről való gondoskodás érzete. Ha a nagy bajjal küzdő gyülekezetek hathatós megsegítése folytán s másrészről az önsegély tudatának felkeltésével sikerül lassanként a segélyre várók számát kevesbíteni ; akkor juthatunk el oda, hol a gyámintézet támogatásával egymásután emelhetjük azon jótékonycélú intézeteket, amelyekkel az egyház nagyobb vonzerőt gyakorol és hódit. Ily megalkotásra váró intézetek közelebb egy-egy árvaház mindenik egyházkerületben ; elaggott,