Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XVIII. Fejezet

— 166 — Isten. Elődeink véres üldözéseknek voltak kitéve századokon át, nyomor és küzdelem bénította erejüket, de hitüket nem tagadták meg, egyházuktól nem vonták meg jóltevő jobbjukat, egyesült erővel és szeretettel hordták a gyógyító irt a szórványban élő szegény hitsorsosok fájó sebeire. S mi ne buzdulnánk fel dicső őseink fényes példáin ! ? Mi ne folytatnánk az általuk megkezdett szép munkát ! ? Fogjunk kezet ! Tömörüljünk ! Hassunk, alkossunk, gyüjtsünk lankadatlan buzgalommal. — Kérjünk, zörgessünk gazdagoknál, szegényeknél, palotában, kunyhóban ; ne kíméljünk sem időt, sem munkát, s fáradozásunknak eredménye lészen. Még akkor se nyugodjunk, ha majd egyszer talán egyházunk anyagi helyzete jobbra fordul. Mert ha egyszer a szeretet fogyni fog, megfogyatkozik a mi hitünk is. „Mert aki az övéiről, főképen az ő hitének cselédeiről gondot nem visel, az a hitet megtagadta." Hitem és meggyőződésem azzal biztat, hogy egyházunk vezéreinek munkája nem lesz meddő ! Azért is első sorban hozzátok fordulok, szeretett testvérek : esperesek, lelkészek, felügyelők, tanárok, tanítók. Minden a ti buzgóságtoktól függ. Ne hangoztassuk minduntalan, hogy az adakozási kedv kihalt az emberekből, hogy népünk csak kérni tud, de adni nem szeret. Ez téves felfogás. Az adakozási kedv nem halt ki az emberek szivéből, csak aluszik. Fel lehet azt, fel is kell ébreszteni, csakhogy az nagyobb munkába kerül ; mert a hideg, rideg önzés békóba verte a sziveket. — Tartsunk évente gyámintézeti istenitiszteleteket ! Magyarázzuk meg népünknek a gyámintézet célját ; — ragadjuk meg a kínálkozó családi és egyházi alkalmakat, ünnepeket és gyüjtsünk a gyámintézetre ! Pásztorok vagyunk. Álljunk nyájaink élére és így szóljunk hozzájuk : „Jertek szeretteim ! segítsük a szórványban élő, vallásos vigaszt nélkülöző testvéreinket. A hétnek minden első napján tegye el mindenitek, mit Istennek ajándékából eltenni akar. Tegyetek félre a nélkülözhetőkből, hogy adhassatok azoknak, akiknek nincsen sem templomuk, sem iskolájuk, sem tanítójuk." — Meg vagyok győződve, szívesen vetik filléreiket a gyámintézet perselyébe. Nem hiszem, hogy evang. népünkről el lehetne mondani, amivel a keresztyéneket az V-ik században vádolták, midőn hosszú küzdelem után szebb napokra virradtak : Amig a kelyhek fából voltak, a sziv aranyból volt; de mihelyt a kelyhek színarannyá változtak, a szivek elfásultak". Az igaz keresztyének még nem haltak ki végképen. Vannak még mindig, kiknek az adakozás benső szükségérzet, kik a jóltevést kötelességnek ismerik. Vannak kiválasztottak, kik nemes tettjükért jutalmat nem keresnek, elég nekik az az áldás, mely a szeretet munkájából fakad. Tiszteletteljes kérésem van még az iskolák vezetőihez : Az iskola az egyház veteményes kertje. Neveljetek nekünk fiakat és leányokat, kik már zsenge korukban tántoríthatatlan szeretettel ragaszkodnak egyházukhoz. Ha ifjúságunkat mindenre megtanítjuk, tanítsuk meg arra is, hogy ismerje egyházát, annak intézményeit, különösen a gyámintézetet, s arra évente, hacsak egy fillért is, de adózzon. — Mint a szorgalmas méhek, úgy gyűjtöttek a múlt évben Bosztonban, Amerikában az iskolás gyermekek. Három hónap alatt