Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.
XVIII. Fejezet
XVIII. (A szabadkai és torzsai gyűlés. — Gyurátz Ferenc püspök komáromi székfoglalója. — Dr. Berzsenyi Jenőnek 1904 jul. 21-én Pápán mondott beszéde. — Az egyetemes . felügyelő által adott eslély. — Felhívás. — Bachát Dániel.) Ugyanabban az évben, mikor a német Q. A.-egylet Hamburgban tartotta 56-ik évi közgyűlését, a magyarhoni e. e. e. gyámintézet 1903-ban Szabadkán ülésezett. A gyámintézet szabadkai fogadtatása rendkívül szívélyes volt. A pályaudvaron ünnepi díszben vártak rája : Schmausz Endre akkori és a mostani főispán dr. Purgly Sándor, dr. Biró Kálmán polgármester, Lelbach János egyházközségi felügyelő, Czéner Lajosné, Korossy Emiiné, a szabadkai nőegylet élén. A megérkezett vendégek sokasága hosszú kocsisorban a fellobogózott Kossuth- és Wesselényi-utcákon át az evangélikus templomhoz hajtatott, hol a helybeli lelkész üdvözölte az érkezőket. Mire dr. Baltik Frigyes, a gyámintézet elnöke a templomba vezette a nagy közönséget s ott az oltár előtt ismertette a gyámintézet nemes feladatát, mely nem más, mint a szeretetben munkás hitélet megnyilatkozása, a keresztény vallás poézisa, a véges ember találkozása a végetlen Istennel, már itt a földön, a szeretet áldásos munkájában. Templom után a külön meghívott vendégek Lelbach János vendégszerető házában gyűltek össze, s ott ez alkalomra készült fejedelmi sátorban fejedelmi ebédhez ültek. A lucullusi lakomának este 5 órakor lett vége, amikor villamoson a szép palicsi tóhoz rándultunk ki, melynek sima tükrében ábrándozva gyönyörködtünk. Másnap istenitisztelet és közgyűlés tartatott. A közgyűlésen dr. Baltik püspök elnöki jelentésében rámutatott arra, hogy a gyülekezetek gyámintézeti munkájának bibliai alapja van, egyenesen apostoli utasításon alapszik, s ide vonatkozólag idézte Pál apostolnak a korinthusbeliekhez intézett első levelének 16-ik, u^yszinte a második levél 9-ik részét, mely még a gyűjtésre nézve is intézkedik. Továbbá így folytatta érdekes beszédét: „Evangélikus egyházunk tanítja és vallja, hogy egyedül a Szentírás a mi hitünk és hitéletünk kútfeje és zsinórmértéke. A reformáció eszménye is az vala, hogy az apostoli egyház visszaállíttassák. Szép és jó. Ezt valljuk és óhajtjuk is. Úgy de ami a hitet illeti, sokan a laodiceabeli gyülekezet ajtaján járnak ki s be; se hidegek, se melegek. A gyermekek vallásos nevelésére vonatkozó reverzálisok, amelyben hitünk cselédei igan gyakran gyermekeiknek az evang.