Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XIII. Fejezet

— 132 — mányosabb uralkodó váljék ? ! E metamorfózis Erzsébet királyné érdeme, ki szelid lelkületével, fenkölt gondolkodásával legtöbbet hathatott e tekintetben királyi férjére. Mégis egy elvetemült gonosztevő Lucheni épen őt szemelte ki véres áldozatul, ki egy üldözött nemzetnek egyedüli szószólója lett a trón zsámolyán, és bőkezű adakozója, vigasza a szegényeknek úton-útfélen. Dr. Láng Lajos, mint helyettes gyámintézeti világi elnök e megrázó esemény kiemelésével nyitotta meg 1898-ban szeptember 25-én Sopronban a magyarhoni e. e. e. gyámintézet 38-ik évi gyűlését, hogy egy gonoszlelkü ember Genfben 1898 szeptember 10-én fényes nappal leszúrta Erzsébetet, a magyarok felejthetlen királynéját. Az ádáz vaksors még oly nagy iróniájának látszassék is, rendesen az igazak, az ártatlanok, a jólelküek esnek áldozatul, múlnak ki mártírok módjára, fejükön töviskoronával, miután átküzdött siralmas életük fájdalmas kínszenvedéseit békességes tűréssel elviselték. Dr. Láng Lajos elnökhelyettes megemlékezvén Erzsébet királyné tragikus haláláról, mely királyt és nemzetet egyiránt sújtott, kegyeletes szavakkal adózott az ő dicső emlékének a következőkben : „Azt hiszem az egyetemes közgyűlés minden tagjának szivéből beszélek, midőn ezen ülés megnyitásánál mindenekelőtt megemlékezem arról, kinek életét kiolthatta egy emberi szörny, de akinek emlékét a magyar nép szivéből semmi emberi erő ki nem törölheti. Késő évek buzgó történetírói sárguló okmányok fakuló betűiből napról-napra összeállíthatják, mit tett a magyar királyné a magyar népért; miként egyengette gyöngéd kezekkel a magyar nép útját a magyar király szivéhez, s miként fűzte a szeretet és bizalom aranyszálaival mindig szorosabbra a magyar király és a magyar nép szivét. A nép szive azonban a maga finom és mély érzésével első pillanatra a nemzet védangyalát tisztelte királynéjában, s az ő szeretete és ragaszkodása nem halványult meg akkor sem, midőn a királyné lelki bánat és testi szenvedések által megtörve a messze külföldön keresett üdülést, távol attól a néptől, mely őt szeretettel, imádással környezte. Erzsébet királyné halála megrendítő lesz vala akkor is, ha az emberi élet rendes során következik be, ha hosszú, boldog élet után szerettei körében fejezheti vala be áldásos életét. De annyival megrendítőbb most, midőn váratlanúl, a sors annyi csapása és oly szörnyű körülmények közt sújtott bennünket. A keresztényi megadás és az Istenben való hit teljessége adhat csak megnyugvást a sors ily nehéz csapásában. S ha van valami, ami még ebben a nagy szerencsétlenségben is vigaszt nyújthat, úgy az a tudat, hogy az isteni gondviselés csak azután szólította el a földről imádott királynénkat, midőn a bizalom és szeretet nemzet és korona közt teljesen helyreállt, és így beteljesítette azt a nagy és nemes hivatást, melyet az isteni gondviselés számára kijelölt. Vigaszt találhatunk még abban is, hogy királynénkat habár annyi bánatában megtörve is, mégis ott láthattuk a fényes ezredéves ünnepeken, mintegy reményteljes zálogául annak, hogy a jövő ezredév is áldást hoz nemzetünkre. És végül vigaszt kereshetünk még abban, hogy királynénk halála most már nemcsak a szeretetben és örömben, de a távolban és gyászban egybeforrasztotta a