Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

XIII. Fejezet

— 133 — nemzet és királya szivét, — pedig a fájdalom közössége talán az öröm közösségénél is erősebb és bensőbb kapocs. Ebben a reményben keresve vigaszt, kérjük a Mindenhatót, hogy áldása vegye körül Erzsébet királynénk emlékét!" A soproni gyámintézeti közgyűlés a nagy királyné emlékét felelevenítő elnöki beszédet megilletődve áliva hallgatta végig, egyúttal elrendelte, hogy a beszéd egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétessék s ez által Erzsébet királyasszony áldott emléke a gyámintézetnél is megörökíttessék. Még ugyanazon gyűlésen határozatba ment, hogy Erzsébet királyné emlékére a magyarhoni e. e. e. gyámintézet a kőszegi leányiskolánál alapítványt tesz magyarországi evang. papleányok számára. Az alapítványi tőke jelenben 2418 kor. 22 fillér. Erzsébet királyné tetemeit Genfből Bécsbe szállították, hol 1898 szept. 17-én a kapucinusok templomában fejedelmi pompával temették el. Mint hajdan Izrael Jákobot, úgy siratta a magyar nép Erzsébet királynét. Erzsébet királyné temetésére Ábrányi Emil igen szép költeményt irt, mely leghűebben tükrözi vissza azt az igaz benső szeretetet, mellyel a magyar nép Erzsébet iránt életében viseltetett, halálában meggyászolta, s holta után emlékét szivében örökre megőrizi. Cime „Az a tizenhárom !" Kezdő sorai : „Viszik a nagyasszonyt császárok sírjába, Kopog a köveken fejedelmek lába. Királyok kisérik tündöklő sorokban, S a fényes urak közt látatlanul ott van : Az a tizenhárom !" Vége pedig a hatásos költeménynek : „Csönd. Setétség árad a világra széjjel. Csak lenn, a kriptában, csak ott nincsen éjjel. Van, magyar királyné, aki őriz téged: Ragyogó kardjával ott áll diszőrséget : Az a tizenhárom !"