Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VIII. Fejezet

— 101 — Maguk a törökök is irgalmasabbak voltak. Ameddig az ö hatalmuk terjedt, odáig békességben élhettek az evangyéliom hitvallói. Végre mégis a sötét munkának is vége szakadt. Csakhogy még mindig titokban jöhettek össze, kik állhatatosan megmaradtak hitük mellett, hogy egymást Isten igéjével erősítsék, még mindig csak a legnagyobb veszedelem közt gyüjthették össze híveiket buzgó lelkészek az erdőkben, hegyek között, pincékben és városok alján, hogy nekik a tiszta evangyéliomot prédikálják és az uriszentvacsorát kiszolgáltassák. Évtizedek multak el, mikor még sóhajukat is magukba vissza kellett fojtaniok> mikor a halál néma csöndje ült felettük, mikor hallgatniok kellett és nem volt szabad még panaszkodniok sem. Még a mult században is protestáns lelkészek róm. kath püspök felügyelete alatt állottak s a protestánsok kötelesek voltak a törvény értelmében és az erőszaknak engedve róm. kath. lelkészeknek adózni, eskütételnél a szentekre megesküdni, misén és processziókban résztvenni. Kétszáz esztendeig tartott sötét éjszaka után az első hajnalpirkadás II. József császár türelmi rendeletével kezdődött, a szabadság tavaszi szellője átcsapott Ausztriából Magyarországba is. De még ez sem volt jog és igazság, csak kegyelem, és nem egyenlőség, csak türelem és az is korlátolt. A várvavárt szabadító csak 1791-ben jött el II. Lipót király képében, ki a magyar evang. egyháznak megadta a maga lelkiismereti szabadságát, ama nevezetes 1790—91-dik évi 26-dik törvénycikkben. Ennek az emlékezetére ült ünnepet 1891 május 3-án a magyarhoni evang. egyház összes templomaiban, hála és örömünnepet egyaránt. És valójában volt is oka rá. Mégis joggal mondá az az ünnepi szónok Lőcse városában: „De haj! mit ér? hogy elnyertük a jogot az élethez, ha nincs miből azt fentartanuk !" Az üldözések vésze lecsendesült ugyan, de most meg az ügyefogyott szegénység fenyegette összeomlással az egyház alapjait. Minden vagyon a róm. katholikus egyház s annak püspökei kezében volt, a kifosztott protestánsok hozzájuk mérten csak olyanok voltak, mint a koldus a herceggel szemben. Erre születik meg 32 évvel ezelőtt felejthetlen nagy férfiak szivében a magyarhoni e. e. e. gyámintézet gondolata. Kezdetben csak kis mustármag, de idővel mind inkább és inkább terebélyes fává növekedik. Találóan mondották Lőcsén, hogy a gyámintézet Mózes szerepét vette át, mert miként Mózes egykor vesszejével megérinté a sziklát és a sziklából viz folyik ki, ügy a gyámintézet is a samaritánusi szeretet csodavesszejével megérintette az emberi sziveket és ime a könyörülő szeretet hűsítő vize bugyog fel, — igaz kezdetben vékonyan, de később mindig vastagabb sugarakban, úgy hogy megöntözni lehet vele az evangélium hervadó vetéseit, hogy zöldüljenek és gyümölcsöt teremjenek. Kettős áldás követte a gyámintézetet ; neki vették magukat a létért küzdő egyházak és közeledtek, egybeolvadának az egymástól elidegenedett nemzetiségek. A gyámintézet megérte azt az időt, amikor magyar, német és a tót egyenlő melegséggel szolgálják a gyámintézet szent ügyét . . . A magyarhoni e. e. e. gyámintézet az 1891-diki jubileumot nem akarta megjelöletlenül hagyni. Azért is még 1876-ban megvetették az alapját egy