Bognár Endre: A második huszonöt-év a Magyarhoni E. E. E. Gyámintézet történetéből. 1885-1910. Pápa 1910.

VIII. Fejezet

— 100 — mely egyúttal a mártírok története, melyhez fogható kevés van. — Magyarországot a reformáció mintegy rohammal vette be. Luther tana és éneke, mintha csak angyalok vitték volna Wittenbergából, gyorsan terjedt az egész magyar hazán át és Magyarország ifjúsága csak úgy özönlött Wittenbergába, és kevés idő alatt az ország 9/io

_ed része evangélikus lett. Maga Luther is összeköttetésben állott a magyar királynéval és nem egy zsoltárt küldött neki vigasztalásul a nehéz időkben. Jól mondták Lőcsén, hogy „szép és dicső idők voltak azok, — olyan, mint midőn hosszú éjszaka után ragyogó csillagos ég nyilik meg; hosszú télre, gazdag tavasz következik". Azonban a wittenbergai befolyást csakhamar ellensúlyozta a helvéciai, mi 1591-ben szakadást idézett elő a két protestáns hitfelekezet között, vagy mint mondani szokás Magyarországon : a református és evangélikus egyház között. Ezáltal az egyidejűleg megindult ellenreformáció sötét munkája meg lett könnyítve. Ekkor keletkezett azon rend, mely nevét Jézus szent nevétől kölcsönözte, és amelynek munkája volt Németországban : a 30 éves háború, Franciaországban : a Bertalan-éjszaka, Ausztria és Magyarországban : a protestántizmus élet-halál harca. A legnagyobb durvasággal dolgozott a jezsuiták hatalma és nem lépett fel mellettük egy második Gusztáv Adolf, hogy megszabadítsa őket. A hitnek bátorságával harcoltak és szenvedtek az evangéliom hitvallói, de mégis tehetetlenek elnyomóik erőszaka ellen. Templomaik kilenc-százon felül fegyveres erővel elkoboztattak, lelkészeik és tanítóik az országból száműzettek, avagy pedig börtönbe vettettek, az ország legnemesebb fiai a legcsufosabb halállal multak ki. Az ünnepi szónok beszédének hatása Lőcsén a magyar istenitiszteleten akkor volt a legnagyobb a hallgatók lelkére, mikor hallgatóit lélekben oda állította azok mellé az égő máglyák mellé, melyen amaz embertelen törvénynek (lutherani comburantur) szerencsétlen áldozatai hősi bátorsággal elhamvadtak; mikor a szép nápolyi öbölre mutatott, hol Krisztusnak állhatatos magyar hitvallói mint barmok eladattak és a gályákon mint rabszolgák az evezőpadokhoz láncolva lassan elhaltak, avagy pedig mikor Eperjes városának piacán a kinzókamrák ajtait rövid percre felnyitogatta, hol a vérszomjas Karaffa tekintélyes és jámbor polgárok és nemeseket kegyetlenül megkínoztatott, hogy azután nyílt téren lefejeztesse őket, és testeiket felnégyeltetvén, fejeiket az országutak sarkain karróba huzza. „Áhítattal álljunk meg — úgymond dr. Fricke lőcsei beszédében — s mélyedjünk el azon evangyélmi hithűség szemléletében, melyre példát csak ez ország adott, s mit e haza határain kivül oly kevesen ismernek, holott pedig lelkesedést meríthetnének belőle megtartani azt, mit egykor az atyák hitbuzgósága drága áron küzdött ki és megtartott a mi számunkra. Már gyermekkoromban hallottam a keresztények üldöztetéséről a pogányok által, de ennél sokkal nagyobb volt — legalább rám azt a hatás gyakorolta — a jezsuitáknak kegyetlenkedése ezen szerencsétlen országban 200 esztendőn át, nagyobb és kegyetlenebb az ő esküszegéseik, bebörtönzéseik és kivégzéseik, mert nem pogányok, de keresztények cselekedték azt társaikkal." —