Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. Győr 1905.

VI. A gyülekezet 1699-től 1749-ig, vagyis a templom bezáratásáig.

77 körét vitatta, azonos volt az u. n. vallásügyi bizott­mánnyal, mely 1721-ben kezdte el működését Pesten, az 1715: XXX. t.-c. határozatai alapján. A bizottmány­ban — mint jeleztük — nem tudtak megállapodásra jutni. Az iránt sem egyeztek meg, hogy eljárásuk alapjául melyik törvényt fogadják el? A protestáns tagok a mel­lett küzdöttek, hogy a bécsi és linczi békekötések, vala­mint a koronázási hitlevelek szelleme legyen irányadó, míg a katholikusok az 1681. és 1687. — tehát nem valami nágyon szabadelvű — törvényekre támaszkodtak. Utoljára is a katholikusok felfogása diadalmaskodott. De ezzel még nem volt eldöntve a vita, mert a protes­tánsok helytelenítették az 1691-iki Lipót-féle magyará­zatot is (explanatio) és követelték, hogy mutassák fel e rendeletnek azon eredeti példányát, melyet Lipót Széchenyi kalocsai érsekhez küldött. A bizottmányhoz úgy a protestánsok intéztek sérelmi panaszokat, mint a katholikusok ellenmondásokat. Ez utóbbiakban eretnekek­nek, zavargóknak, hitehagyottaknak, elcsábítottaknak ne­vezik a protestánsokat, a kik állítólag minden reményüket a háborúba vetik, a kedvező törvényeket fegyveres erő­vel csikarják ki, a törökkel cimborálnak, szóval nem érdemesek a királyi kegyelemre. A vallásügyi bizottmány e szomorú vitái méltó hát­terét alkotják azon zaklatásoknak, melyek dacára a temér­dek törvénynek és rendeletnek, hazánkban a protestán­sokat s így győri hitfeleinket is folyton-folyvást érték. Nem volt békesség. A katholikus papság, sőt a világi hatóságok is, minduntalan okot szolgáltattak a jogos panaszkodásra. Az evangelikus lelkészeket megakadá­lyozták betegeik látogatásában; karhatalommal távolítot­ták el őket a temetésektől stb. 1715-ben még folyamodott az eklézsia Győr városához, hogy a magistrátus nyilat­kozzék, vájjon igaz-e, hogy szabad vallásgyakorlatukban akadályozni akarja őket? Mire a városi tanács azonnal elintézte a kérvényt határozatilag azzal, hogy a vallás dolgában sohasem kivánt és jelenleg sem óhajt be­avatkozni, sőt szívesen látja a nép szaporodását. E békés

Next

/
Thumbnails
Contents