Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. Győr 1905.

VI. A gyülekezet 1699-től 1749-ig, vagyis a templom bezáratásáig.

78 hangulat azonban nem sokáig tartott. 1720-ból már jegyző­könyvi nyomokra akadunk, melyek a zaklatást nagyon is fényesen bizonyítják. A Nagygeresden, 1720. évi december hó 14-ikén Kontor István győrrnegyei püspökhelyettes által egy jegyespárnak a malomsoki evangelikus lelkész által tör­tént megesketése ügyében felvett jegyzőkönyv közelről érint minket már csak azért is, mert ez a Kontor volt az, a ki néhány év múlva a győri evang. lelkészeket is mindenféle úton-módon üldözte. A nagygeresdi jegyzőkönyv-töredék a jelzett ügy­ben a tanukhoz intézett kérdéseket tárja elénk csupán, de jellemzőnek ez is elég jellemző, kétséget kizárólag jelölvén meg a tanúhallgatás zaklató irányzatát és fel­tüntetvén azt is, hogy a katholikus papság egyházi funk­cióinak kizárólagos jogát mindazokon a helyeken, melyek nem voltak mint protestáns templomszékhelyek törvénybe iktatva, mily kényesen védelmezték s mennyire kény­telenek voltak ily helyeken a protestánsok is a kath. lelkészek funkcióit igénybe venni. „Anno 1720. die 14. Decembris facta est Inquisitio in Nagy Geresd, comitatu Soproniensi, existente erga Compulsorium mandatum Illustrissimi et Reverendissimi Domini Generalis Vicarii Jaurinensis Stephani Kontor, per me infrascriptum ad Instantiam Circurnspecti Stephani Tatay, Praedicantis Malomsokiensis, seeundum Infra­scripta de eo utri puncta: 1. Tudgya-e az Tanú, avagy hallotta-e, hogy mostani folyó 1720. esztendőben, Kisasszony havának 8-dik nap­ján, midőn Marczaltőn lakozó Bosóky Örzsébet asszonyt Borbély András uramnak kérték Nagy Geresdre, meg­mondották-e s voltaképen megvallották-e, hogy szegény legény, nem is Nemes ember, hanem jó és értelmes mester­ember és semmi hazugsággal nem hajtogattatott-e az Menyasszony hozzámenni ? 2. Tudgya-e és hallotta-e az Tanú, hogy az hiitözésre se Praedicator 1, se Geresdi emberek nem kényszerítették 1 Tudniillik az evang. lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents