Eöttevényi Nagy Olivér: A Győr Szab. Kir. Városi Ág. Hitv. Evang. Keresztyén Egyházközség története keletkezésétől 1904. december 31-ig. Győr 1905.

XI. Az utolsó félszázad, azaz 1848-tól napjainkig

191 a mely biztosítékot nyújtott a jövő generációnak is arra, hogy a mult hagyományaihoz, lelkesítő útmutatásához méltóan fussa meg a bekövetkező decenniumokat is. XI. Az utolsó félszázad, azaz 1848-tól napjainkig. A szabadságharc éveinek küzdelmei nagyon közelről érintették a győri ev. egyházat. Nemcsak azért, mert hívei mindenkor jó hazafiak voltak, együtt éreztek a nemzettel s a mi csapás ezt érte, az reájuk nézve is fájdalmas volt, hanem azért is, mert Győr a magyar és osztrák hadsereg főútvonalába esvén, a város és annak polgársága sokkal jobban érezte a nagy harc minden lüktetését, mint oly helyek, melyek az operacionális vonaltól távol feküdtek. Nem egy, ifjú és férfikorban levő tagja a győri egyháznak ragadott kardot, mikor megfújták a vészkürtöt és. szegény hazánk egén sötét fellegek tornyosultak; nem egy családapa hagyta el szeretteit, vőlegény a menyasszonyát, jó fiú a szüleit, mikor az osztrák önkényuralom ellen harcra szólította a nemzet igaz fiait a tárogató. Nem volt úgyszólván család, a melyet a rokoni aggodalom szálai is ne fűztek volna annak a szent küzdelemnek a csatatereihez. De hisz az imádott haza sorsa úgyis a szívéhez volt nőve minden jó magyarnak! Sajnos, a nagy tragédia utolsó akkordjai az aradi Golgothába fúltak; a bitón végezték életüket azok, a kiket csak egyetlen szentséges eszme hevített: a haza szeretete. És eljött az önkény, hogy gúnyolja, büntesse, megtorolja mindazt a fenkölt lelkesedést, melyből az óriási túlerő ellenében a mi kis seregünk táplálkozott. Kicsinyeskedésre hajló tűszúrásokkal is okvetetlenkedett a hatalom ottan, a hol ezzel ártani vélt a magyar ügynek. A mi protestáns ősi önkormányzatunk szabadon repülő szárnyait is megtépdeste; kalitkába akarta zárni a gondolatot. Pedig hát hiábavaló törekvés volt mindez, mert az eszme hatalmasabb, mint a puskagolyó, az ősi jogokba