Bierbrunner Gusztáv: A Bács-szerémi Ág. Hitv. Ev. Egyházmegye monográfiája. Újvidék 1902.

I. RÉSZ. A bács-szerémi ág. hitv. ev. egyházmegye története

— 23 ­nősen tót, egyházközségekben Kuzmányi Károly, nagyhírű bécsi theo­logiai tanár titkos agitátorai a Pátens mellett működtek és Kuzmányi személyesen is jött ide szervezni az autonómia elleni mozgalmakat, addig az csperességi közgyűléseken buzgó vezérférfiak, lelkészek és világiak egyaránt a bécsi és linczi békekötésekre, valamint az 1790/91. évi XXVI-ik törvényczikkre hivatkozva, a Pátens elfogadói ellenében tántorithatlanul az autonómiának sértetlen fentartásához ragaszkodtak. Mindamellett a vallásügyi kormány Uj-Verbászon egy patentális püs­pökséget alapított. Püspöki administrátornak Karner Vilmost, temes­vári lelkészt, és annak korai halála után Tessényi Jánost, torzsai lelkészt nevezte ki. Azonban Tessényi János is csak körülbelül hét hónapon át viselte ezen hivatalt, mert az egész országban mindinkább szilárdabb álláspontot foglaltak el a protestánsok a Pátens ellen. A Pátenssel való elégedetlenség mindinkább hangosabban szolalt fel és azt ered­ményezte, hogy ő Felsége 1860. évi május 15-én kelt legfelsőbb kézirata által oly módon hatályon kivül helyezte a Pátenst, hogy szabadságában állott minden egyes egyházközségnek a Pátenst elfo­gadni vagy elvetni. Az efeletti öröm oly nagy volt, hogy minden esperesség sietett közgyűlést tartani, hogy kebelében az autonom rendet helyreállítsa. A bács-szerémi esperesség is e czélből már 1860. évi május 18-án tartott közgyűlést. A döntő pillanat elérkezett volt, a dolog szavazás alá került és a Pátens húsz szavazattal tizennyolcz szavazat ellenében elvettetett. így győztek az autonomista pártiak, de győzelmük a tótok és nénietek közt teljes szakadást idézett elő, a mennyiben ugyanazon és a később, szeptember 5-én tartott közgyűlésen az esperesség ketté osztása határoztatott el, alakíttatván egy teljesen önálló tót és teljesen önálló német esperesség, lévén a tót esperesség a Pátens szerint, a német esperesség az önkormány alapján szervezve. Miután azonban hasonló zavarok országszerte előfordultak, az evangélikusuk egyetemes gyűlése i960. évi oktober 10-én feliratot terjesztett fel a Felséges császár és apostoli királyhoz, esedezvén a Pátens végképeni megszüntetéseért, mert a tiz évi patentális zsurló­dások igen sok helyen majdnem teljesen felbontották az egyházkor­mányzási rendet. Kérelmezte ezen felirat jelesül, hogy raz autonó­miája mellett hiven megmaradt ág. hitv. evangelikus egyház, az 1790/91. évi 26-ik törvényczikk csonkitatlan jogainak csonkitatlan gyakorlatába visszahelyeztessék, — hogy a közigazgatási hatóságoknak szigorúan meghagyassék, hogy a négy autonom superintendentiának integritását tiszteletben tartsák és fennforgó sérmelket megszüntetni

Next

/
Thumbnails
Contents