Poszvék Sándor: A Dunántúli Ág. H. Evang. egyházkerületi "Gyámolda" története (Sopron, 1897)

Bevezetés. A segélyezés kérdése a gyámoldát meg-előző időben, 1791—1846. - A segélyezési alap keletkezésének előzményei 1791 —181

sára s a vagyontalan, érdemes lelkészi s tanítói özvegyek és árvák gyámolítására alap létesítendő, melyhez a lelkészek és tanítók száz rhén, forintot meghaladó jövedelmüknek l

1/

2°/

0-ával tartoznak évenként járúlni, — a lelkészre esö járúlék befizetésére gyülekezete is köteleztetvén. A pénzek beszedése és elhelyezése az egyházmegyék, a segély arányos kiosztása az egyházkerületek hatáskörébe utaltatik. Mindenesetre figyelemre méltó s tanúlságos egy jelenség ez. Részletekbe bocsátkozik a kánon, bizonyára csak azért, hogy az üdvös intézkedésnek azonnal leendő foganatosítása érdekében a végrehajtással megbízott egyházi közegekre nyomást gyakoroljon. A zsinat által hozott kánonok törvényerőre nem emelkedtek ugyan, s így a szóban forgó sem, de valamint az egyházi kormányzatra vonatkozó intézkedései lényegükben megvalósúltak — a gyakorlati viszonyok, a fejlődés hatalma pótolván az alaki szentesítés hiányát — úgy az egyházi szolgálatban megőszült lelkészek, s tanítók és maradékaik segélyezése végett kimondott nemes elvei is oly egészséges szellemi hatalomnak bizonyultak, melyeknek erkölcsi hatása elöl senki többé el nem zárkózhatott. Erre vall, az ezen nemes elvre való hivatkozás, melylyel 1791 után mindenütt találkozunk, hol az egyházi tisztviselők jövőjének biztosítása forgott szóban. A gyakorlat itt is erösebbnek bizonyult azon elméleti érveknél, melyeket az 1791-iki kánonok jóváhagyásának hiányából merítettek azok, kik a megindúlt mozgalomhoz csatlakozni nem akartak. A mióta a pesti zsinat említett kánonjának nemes intentiója az egyház egyes részeiben gyakorlati érvényt nyert, — egyházkerületünkben is csak idő kérdése volt ezen, az egyházi köztúdatban mindinkább megizmosodó eszmének megtestesülése.