Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Pique-Dame.

90 nőválasztmány részéről; továbbá Reimer Géza kir. aljárásbiró, Benkő Henrik, a m. kir. opera karnagya stb. Az előadás végeztével szép soros párban a növendékek levo­nultak az ebédlőbe, hogy ott a régi szokáshoz híven leszereljék a karácsonyfákat. Gyertyácskáikat csakhamar meggyújtották, azután körülállták a mindenféle süteménynyel s csecsebecsével gazdagon megrakott s fényárban uszó három nagy fát és a mikor a vendé­gek az ebédlőbe léptek, rázendítettek egy szép karácsonyi énekre. Két ilyen dal eléneklése után siettek asztalaikhoz, mert a párolgó vacsora már türelmetlenül várta őket, a mi miatt a fák leszerelését is el kellett halasztani. Most szerepcserével új és változatos kép tárul elénk. A ven­dégek vendéglátók, az árvák meg vendégeik lettek. A mai bőséges, a gyermek szemének, szájának kívánatos vacsorával a «Pique­Dame» társaság lepte meg az árvákat, hogy örömet szerezzen nekik. Azonban a jótevő urak öröme is teljes, a mint maguk előtt látják a vigan s jóizűen falatozó 104 árvát; leereszkedő nyájas­sággal, lekötelező szívességgel maguk szolgálják ki őket, egyik süteményt, a másik almát, a harmadik diót oszt stb. Hogy miként jutott az intézetbe e sok jóétvágyú apró ember kielégítésére szük­séges nagy mennyiségű étek, azt az árvák nem tudják, oly észre­vétetlenül történt beszállíttatásuk; annak egyedüli megmondhatója dr. Kéler Zoltán, ő meg az utolsó, ki e titkot elárulja. Az étkeit illetőleg ritkaság számba menő s bőséges vacsora már teljesen kielégítette a gyermeksereget és mégis hátra vannak felbontatlan csomagok, várván leleplezésüket, vájjon azok mit rejt­hetnek magukban ? A titok leple csakhamar lehullott. A vacsora utáni ima elmondása után Kéler Napoleon a rejtélyes csomagok­hoz nyul, lebontván róluk a papir-lepelt. Szebbnél-szebb, hasznos­nál-hasznosabb játékszerek láttak ismét napvilágot a gyermekek nagy örömére. Kéler Napoleon ekkor magához szólítá a leg­érdemesebb növendékeket és mindegyiknek egy-egy értékes játék­szert ajándékozott elismerő és biztató szavak kíséretében, meg­hagyván nekik, hogy a kapott ajándékot, melynek ugyan ők a tulajdonosai, használatra engedjék át társaiknak is. A kitüntettek illedelmes köszönetmondás után örömsugárzó arczczal siettek tár­saik közé. Befejezésképen Kéler Napoleon lendülettel, meleg hangon mondott hatásos alkalomszerű beszédet intézett a növendékekhez,

Next

/
Thumbnails
Contents