Brocskó Lajos: A Budapesti Protestáns Országos Árvaegyesület és árvaházának története 1859-1895. Budapest 1896.

Az egyesület fejlődése

14 Az egyesölet fejlődése. A 60-as években is, mint manapság, gyakran felhangzott panaszkép, hogy a korszellem minden gondolata és törekvése csak mulandó nyereségeket és anyagi élvezeteket hajhász s e mellett a vallásos élet elhanyagoltatik és a hit épen oly nagy mértékben már-már vesztének indul, pedig sohasem állott eló' annyi kegyes egyesület, mint épen akkor, pedig ezen egyesületek a kornak legszebb ékességei, drága gyöngyei és azt látszanak bizonyítani, hogy a keresztyének végre megértik és követik az apostol ama szavait: «a hit jótevő' szeretet nélkül holt és semmire sem használatos». I. Kor. 13. Az evangéliumi árvaápoló egyesület is az apostol eme szavaiban nyilatkozó igazság által vezérelve lankadatlan buzgalommal törekedett megnyerni minél több résztvevőt e szeretet ápolására, hogy annál hatékonyabb, annál szélesebb körű tevékenységet fejthessen ki, ez úton és módon kívánván a magyar társadalmi viszonyok alakulására, mint tényező — bármily szerény mérvben is — jótékonyan befolyni, nehogy kedves hazánkban is a szoczialis kérdés a maga ferde kinövéseivel kisértetkép fellépjen. És valóban, 1862-ben az egyesület 899 tagjával — köztük 120 vidékivel — tekintélyes és számottevő testületet képezett. Az 1863. évi február 11-én tartott közgyűlésen a második választmány lemondván, utódjainak egészben véve jól szervezett, a fejlődésre életképes intézményt hagyott vissza, a melyet már csak a meglevő alapokon tovább építeni, fejleszteni és terjeszteni kellett. E munkára vállalkozott elsőként dr. Palló Sándor helytartósági tanácsos, a ki mint az egyesület elnöke 6 éven át ritka erélylyel és kitartással buzgólkodott annak előbbre vitelén, főként arra irányozván törekvését, hogy az egyesületnek pénzalapot teremtsen. E czélját különösen hagyományok és alapítványok révén vélte elérhetni, a miért az összes superinintendensekhez, a városok polgármestereihez és biráihoz, valamint a nevesebb ügyvédekhez körlevelet bocsátott ki, a melyben felkéri őket, hogy a végrendelkezők figyelmét irányítsák az evang. árvaápoló egyletre is. E felhívása nagy sikert ugyan nem eredményezett, de nem maradt visszhang nélkül sem. Elnökségének ideje alatt nagyobb hagyomány egy folyt be; Peja Ödöné, egy egyszerű hengermalmi munkásé, a ki egy kis házból és kertből álló egész vagyonát, 1800 frt értékben az árvaházra hagyta 1868-ban. Ez egy-