Palcsó István: A késmárki lyceum története (Késmárk, 1893)
I. A késmárki ev. latin iskola, mint a helybeli ev. ág. hitv. egyházközség intézete 1760-ig
befolyást gyakorolt Stockei Lén árt, Melanchthonnak ama hírneves tanítványa és Bárt fa városának buzgó egyházi és iskolai reformatora, ki is 1556-ban Késmárkon tett látogatása alkalmával egy egész évig mély tudományos és paedagogiai ismereteit az itteni megifjodott egyházközség és tanügy javára értékesité." (S. Weber, Zipser Geschichts- und Zeitbilder 171.) Hogy azon időben a késmárki evang. tanintézetben milyen Tantárgyak, tanulmányok fordultak elő, arról felvilágosítást nyújt egy iskolai bizonyítvány, melyet Thorakonymus Mátyás, akkori rector, 1575-ben május 5-én Lám Sebestyénnek állított ki, mikor ez tanulmányai folytatása végett külföldi egyetemre távozott. Ebből ugyanis Klein J. S. Nachrichten 1. I. szerint*) kitetszik, hogy az itteni iskolában akkor nemcsak a latin és görög nyelv, hanem a felsőbb tudományok is: a költészet- és szónoklattan, a mathematikai, physikai és theologiai tanulmányok, oly terjedelemben tanittatanak, hogy az itt oktatott ifjak már mások tanítói lehettek; — hogy a szerint ezen tanintézetnek Melanchthon-féle gymnasiumi szervezete vala. Ezt tanúsítják Melanchthonnak minden egyes gymnasiumi tantárgyat felölelő tankönyvei, melyek az itteni iskolában használtattak és maiglan is számos példányban a lyceumi könyvtárban töllelhetők. **) Ezen gymnasiumi jellegét az iskola a következő két században Gymnasiumi is — kivéve csupán az 1674—81-ig tartott teljes beszüntetését — j elI eL*) Essen bizonyítvány szószerinti szövege következő: Salutem omnibus lecturis! Hic Sebastian u s Lamius, bonis et honestis parentibus apud nos ortus, inde usque ab ineunte pueritia doctis et fidelibus praeceptoribus usus, egregia virtutis et eruditionis specimina adeptus est. Contigit quippe illi, ad hanc rem concessu ac munere divino, tum felix iugenium, tum pulchram de rebus iudicium. Nam ut paucis dicam, latinam linguam egregie addidicit, graecain mediocriter cognouít, artes quas dicendi vocant, felicitei percepit, mathemata sic degustauit, ut ubi commodicr eadem discendi oecasio data fuerit, non poenitendam accessionem facturus sít. Capita doctrinae christianae ita tennt, ut non solum ipse, quid credere et sperare debeat, certus sit; verum alios etiim sal i tari ter monere et instruere, deque iisdem cum piis et doctis viris non irrelagio-ïe conferre ac disserere queat. De bine autera, praeter multas alias virtutes, singulari er, instar gemmae cujusdam, eluceat in eo, Studium timoris Dei, hurailitatis, pier.atis et suauissimae modestiae, etc. — Ezen bizonyítványhoz még latin distichouokba foglalt búcsúszózat volt hozzácsatolva. **) Ezen tankönyvek közííl említendők: Catechesis puerilis. Corpus doctrinae christianae. Loci communes theologici Liber de anima. Praeceptioues dialecticie. Dialectica Aristotelica. Philosophia morális. Libellus graecae grammaticae. Grammatica latina. Epigrammata. Epistolae. Declamationes. Orationes. Praefationes in illustres auctores. Annotationes in Cicerouis oratioues, epistolas etc. in Hesioduin. Chronicon Carionis expositnm et auctum. Initia doctrinae physicae stb.