Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.
II. Fejezet
6 9 mentesítő intézetnél, mely a mellett, hogy csekély biztosítási dijat vesz, egyházainknak nevezetes kedvezményeket nyújt. 3. Azon egyházak szükségein pedig, melyeket gyámolitására méltóknak itélend, alaposan kiván segíteni, az az, a segélyezést mindaddig folytatandja, mig oly állapotba nem helyezteti, hogy a további segélyezést nélkülözhessék. 4. Ez okból igyekezni fog egyházaink s tanintézeteink anyagi állásával, s a hol uj egyházak vagy iskolák felállítása szükségeltetik, a szükség valódiságával megismerkedni, s e részben igénybe veendi a főtiszt. Superintendens és az Esperes urak segítségét. 5. Minthogy pedig ezen gyámintézet főkép saját egy házainkat s tanintézeteinket segélyezendi ugyan, a nélkül azonban, hogy más szűkölködő evang. egyházakat s tanintézeteket mellőzne, sőt ezeket is, felekezetkiilömbség nélkül ereje szerint gyámolítani kivánja: a testvér-felekezet egyházi elöljáróit is felkérendi, hogy gyámolitásra szorult egyházaikat vele megismertetni s azokat oda utasítani szíveskedjenek, hogy okadatolt kérvényeikkel ezen központi bizottmányhoz járuljanak. 6. Ha templomok, iskolák s más egyházi épületek felállítása végett vétetik ezen gyámintézet segélyezése valamely gyülekezet által igénybe, a központi bizottmány ki fogja tudni, mekkora öszveg kívántatik annak felállításához s mennyit képes abból maga az illető gyülekezet előállítani f —-sa hiányzót igyekezni fog előteremteni, mindaddig folytatván a segélyezést, mig a megkívántató öszveg kikerül : az illető gyülekezettől azonban pontosan számot kérend a befolyt segélypénzek hováfordításáról. 7. A hol lelkészi és tanitói állomások javítása szükségeltetik, ki fogja a központi bizottmány tudni, mennyit képes maga az illető egyház lelkészének vagy tanítójának adni? s mennyi kívántatik még azon fölül, hogy ezek hivatalukhoz illőleg tisztességesen megélhessenek? — sa hiányzót oly módon fogja pótolni igyekezni, hogy a részére befolyandó segélypénzeket az illető esperesség utján kezéhez szolgáltatja ugyan, de azon kikötéssel, hogy azok azonnal tőkésittessenek s mint állandó alaptőke kezeltessenek. A rendes kezelésről pedig, ugy nem külömben a kamatoknak az illető lelkész- vagy tanító részére leendő pontos kiszolgáltatásáról magának az illető Esperesség utján koronkint tudomást szerzend. 8. Azon fog lenni ezen központi bizottmány, hogy mind a négy egyházkerületben alakuljanak egyházkerületi gyámintézeti bizottmányok, melyek őt működésében gyámolitsák s melyekkel a segélygyüjtés s annak mimódoni kiosztása tekintetében folytonos érintkezésben lehessen. Ezen egyházkerületi bizottmányok