Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.
II. Fejezet
7° pedig gondoskodni fognak, hogy illető egyházkerületeik esperesi megyéiben s népesebb egyházaiban szinte alakuljanak megyei gyámintézeti bizottmányok, melyekkel viszont ők lehessenek hasonló összeköttetésben. 9. Az egyházkerületi bizottmányok kimutatják a központi bizottmánynak azon egyházakat s tanintézeteket, melyeket illető egyházkerületök jóváhagyásával gyámolittatni kívánnak, okadatolva tüntetvén ki azok szükségeit; a központi bizottmány pedig felszólításokat fog koronkint kibocsátani az általa kitűzött egyházak s tanintézetek segélyezésére. 10. A segélygyüjtés tekintetében egyedül a keresztyén szeretetet s buzgóságot, minden, bárminemű kényszer kizárásával, kívánja ezen központi bizottmány igénybe venni. S ez okból a lelkész urakat felkérendi, hogy ezen ker. szeretetet s buzgóságot minden módon ápolják híveik közt. Ajánlja névszerint: a) hogy a reformatio ünnepét évenkint megüljék híveikkel s ez alkalommal őket serkentsék, hogy az apostol szavai szerint, a szentek szükségeire adakozók legyenek; b) ezen kívül még egy vasárnapon vagy ünnepen, a mikor legczélszerübbnek itélendik, előrebocsátott kihirdetés után, egy gyámintézeti szentbeszédet tartsanak, melyben a híveket egyházunk anyagi szükségeire figyelmeztessék s azok enyhítésére hathatósan buzdítsák; c) továbbá a keresztelési, esketési, s hasonló alkalmakat szinte használják fel arra, hogy a híveket az adakozásra serkentsék; d) ezenkívül is igyekezzenek főkép a tehetősebbeket s ezek közt az olyanokat, kiket Isten az anyagiakkal kiváltképen megáldott, egyházunk részére megnyerni s annak gyámolitására buzdítani; e) a hol a körülmények megengedik, rendeltessék el a házankinti segélygyüjtés, s ez alkalommal ne sajnálják a lelkész és tanító urak vagy más egyes buzgó tagok a fáradságot, híveiket házaiknál megkeresni s tőlük a szeretet adományait, akár készpénzben, akár termesztményekben, s bármely csekély mennyiségben elfogadni. A hol pedig czélszerűbbnek találtatik a hívek buzgóságára hagyni, hogy azok maguk vigyék el s tegyék le a kijelelt férfiak kezéhez adományaikat, intézkedjék az egyház e szerint. f) Minden templomban tétessék ki egy külön persely, mely az »evang. egyetemes gyámintézet « felírását viselje, hogy abba az istenitisztelet alkalmával adakozhassanak, kiket e végre a szentlélek ösztönözni fog. g) Rendeltessenek minden egyházban buzgó férfiak, kik a híveket a segélygyüjtésre serkentsék s a befolyt segélypénzeket összegyűjtsék.