Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.

I. Fejezet

v39 a szegényebb papok, tanítók, azok özvegyei és árvái nyerhessenek segedelmet idővel. Akarjuk, hogy az elszórt hitsorsosokhoz papok küldessenek s ne legyen a hazának szögleteiben de csak egy lélek is, melyhez el ne juttatnók a vallás vigasztalását Hiszen, mikor a hívek csak a papfizetést is alig fizetik, hogyan vegyük reá őket, hogy még egyébre is adakozzanak? Ha én pap volnék, a mint hálaistennek az is vagyok, tenném a következőket: Felkeresném a szentírás azon helyeit, melyekben a szentek szükségeire való adakozást sürgetik az apostolok és szólnék ezen tárgyról minden évben egypárszor melegen, szivbőlszivhez. És itt a világ minden kincseért sem feledném el azon isteni igéket, melyeket 2. Kor. 8, 1—6. verseiben olvashatunk, hol a macedóniai szegény gyülekezetek adakoznak, az ő nagy szegénységükből áradoztatnak másokra gazdagságot, és erejök szerint, sőt erejök felett is jóakarattal adakoznak. Igaz, hogy ott Pál lelke működött, de még én annál jobb lelket is ismerek. Isten sz. lelkét, mely minket is Pálokká avathat s gyülekezeteinket macedoniaszerű gyülekezetekké! . . . . Hisz értetek engem . . . . nemde? Kérlek értsetek De mée o o többet is tennék. Kihirdetném, hogy híveimet minden vasárnap délután az istenitisztelet után szívesen látom magamnál, férfiakat és nőket, véneket és fiatalokat s beszélnék nekik a protestáns egyház állapotáról honunkban és a külföldön majd ezt, majd azt, hogy érezzék, miszerint még túl Gömör, túl Hunnia, tul Európa határain is vannak testvéreink s felébreszteném bennök a közszellemet, azt a szellemet, melynél fogva Pál apostol által a Kis-Ázsia partjain lakozó keresztyén Rómában lakókban testvérét ismeri s részt vőn bajában és javában stb. Higyjetek nekem, hogy ezen szellem nem fogna meddő maradni, hanem megszülné nemcsak a papfizetést, hanem a gyámintézeti filléreket is. A milyena pap, olyan a gyülekezet. S én kevés kivétellel el merném mondani, hogy a mely gyülekezet papját fizetni nem akarja, ott, nehéz itélet van kimondva a pap fejére. Mondhatnám, hogy a hol az adakozási készség a hit ereje által felébresztetett, az addig el nem alszik, mig az azt éltető hitet kialudni nem engedjük a szivekből és hogyha ez a készség megvan, ez aztán áldozni is fog kifáradhatlanul még akkor is és azon czélra is, midőn és a melyről előbb még álmodni sem merénk. Miért hogy nem kapcsoljuk egybe az egyetemes gyűléssel? Erre csak azt válaszolhatjuk: hogy az egyetemes gyű-