Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.

I. Fejezet

v38 nők. Lehetetlenséget akarni pedig balgaság volna. Aztán minek is nekünk e csatlakozás? A G. A. egyletet a Société pour les Interets du protestantisme français Galliában, a számtalan társulatok Angliában, Amerikában reánk nézve nem lehetnek egyéb hatásúak, minthogy azt tegyük honunkban lakó hitsorsosainkra nézve, mit ezen társulatok a maguk körében tesznek. Ám a ki akar, az támaszkodjék reájok, de én jobban szeretek Isten segedelmével magunkra támaszkodni s in kább azon hitet és lelket honosítani meg köztünk, melyek ama társulatok szülői valának. Fázunk a központi kezeléstői? . . . Ki fogja az egész gyámintézet középponti választmányát választani, — tőkéjét és folyó kiadásai megvizsgálását, hová leendő fordítását meghatározni? . . . Félünk, hogy majd csak a magyar gyülekezetek fognak pártoltatni, vagy legalább nagyobb mérvben mint a nem magyarok? E sorokat pirulva irtam le, de le kellett írnom, mivel ezen ellenvetést .... hallottam. Pirulva irtam le azért, mert azt csak velőkig ható elkeseredés, vagy a legsúlyosabb gyanú .... szülheté .... Én részemről .... mosolygóbb szempontból nézem egyházunk ügyét, hitsorsosaim lelkületét, hogysem elhihetném, miszerint ők akkor, mikor segedelemről van szó, a szükség kisebb vagy nagyobb voltát a nyelvnek szemüvegén fognák nézegetni. Voltak közöttünk nyelvzavarok, igaz, melyek megrázkódtatták egyházunk oszlopait. De az Isten szerelméért, nem épen ezen zavarok tanitottak-e meg bennünket arra, hogy általuk az egyház ügye sa testvéri bizalom legszentebb kapcsai bomladozásnak indulnak, ha itt kelleténél tul feszitjük a követeléseket? Ezen zavarokra nemsokára reá illeszthetjük a »passati tempi« olasz példabeszédet. S örvendjünk neki, hogy reá illeszthetjük. Örvendjünk, hogy hitünk sorsosai be kezdik látni, miszerint egyházunk legfőbb feladata nem nyelv, hanem evangéliom terjesztés, az evangy. igazságnak hirdetése a földkerekség minden nyelvén Erősen hiszem, hogy az ezen pont fején álló félelmet megczáfolandják részrehajlatlan nemes tetteink. Hisz a gyámintézet a supplikátzi ókat akarja eltörölni? Nem eltörölni, hanem, ha lehet feleslegesekké tenni. Azt akarjuk, hogy a supplikálók és adakozók mi magunk legyünk. Azt akarjuk, hogy egyes hitsorsosaink rimánkodni először a helytartótanács nyakára, azután küszöbtől küszöbhöz ne menjenek, hanem, hogy ismét helyben kapják a segedelmet s kapják azok, kik nem a legsz emte lenebbek, hanem a legszegényebbek. Akarjuk, hogy