Zelenka Pál: A Magyarhoni Egyet. Ev. Egyházi Gyámintézet multja és jelene. Miskolc 1885.

I. Fejezet

v37 azt a panaszt, hogy egyszerre sokat is akarunk. Ezen panasz itél el titeket. Meg van pendítve a gyámintézet, melyet az önkénytesség el­vének alapján a gyülekezetek összesége fogna képezni gyülekezetek és iskolák felsegélésére. Ez az ügy nem akar haladni. Miért r Isten tudja, s ha akarjátok, tudja a sátán is, mely konkolyt hinteget közénk, hogy a szükséget ne látnók a szükség miatt .... Semmi sem halad igazán előre .... No de csak ne essünk kétségbe, hanem mozogjunk. Az isteni gondviselés őrködik felettünk .... Bizzunk Istenben és bíz­zunk az emberekben, mert Isten szeretete van kiöntve sziveinkbe. Biz­zunk magunkban és győzni fogunk«. Merengés számba megy ugyancsak Székácsnak három ágazató vezérczikke, melyben azon időszak napirenden levő három nagy kér­dése, u. m. gyám intézet, papi tanakodások és egyházi szerkezet javitása felett elmondja részletesen nézeteit. »E három az — szól ő — minek sürgetése ugy lelkemhez forrott, hogy azt el­szakasztnom tőle nem lehet. Szólok vagy irok, imádkozom avagy gondolkozom, mindig e hármon kezdem és végzem 5 1).« Gyámintézetről szóló vezérczikkében 5 2 előre bocsátja az ev. egy­ház isteni feladatát s befelel azon kérdésre: mennyiben fejté meg azt? Jellemzi a jelent: »Szegényebbek vagyunk mint valaha.« Megmondja, hogy a szegénységen »melynek örvendjünk, hogv a magunk szegé­nyei vagyunk« nem az állam — »Isten mentsen!« hanem mi magunk segíthetünk a »gyámintézet« által. »Azzal igen is. Hogy mi a gyám­intézet? kérdik talán sokan. Erre ugy felelt meg a központi ideiglenes választmány, hogy az alapszabályokat 3 nyelven 1 2 ezer példányban terjesztette el s mindenüvé juttatá, hová csak kellett. És igy azt hi­szem, hogy olyanoknak szólok, kik már tudják: mi akar lenni a gyám­intézet s igy nem szükség ismét a fogalmazással kezdeni a beszédet. Hogy sikere mindeddig csekély, annak a középponti választmány nem oka. De hol rejlik hát a sikertelenség oka? Nem tetszenek az alapszabályok? Hisz ezek csak ide­iglenesek. S azokat javitani, azokon változtatni, vagy újra önteni nem­csak szabad, de kötelesség is. Miért nem hozatott organikus összefüggésbe a G. A. egylettel? Azért, mert nekünk ezen összefüggést létesítenünk nem lehet a nélkül, hogy magát az intézetet semmivé, lehetetlenné ten­5 1) Pr. E. L. 1846. 13. sz. 299—306. 5 2) Czime: Gyámintézet egy rövidke be-és kivezetéssel. Jeligéje 1. Kor. 16.23.

Next

/
Thumbnails
Contents